Mindenmás

Ittasan tört-zúzott a kecskeméti kórház udvarán egy férfi – a biztonsági szolgálat fékezte meg a rendőrök kiérkezéséig

A Kecskeméti Járási Ügyészség garázdaság miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki mivel ittassága miatt nem engedték be a kórházba, ordibálva tört-zúzott az udvaron, tudtuk meg a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészségtől.

BEMÁSZOTT A KERÍTÉSEN ÉS TÖRNI-ZÚZNI KEZDETT

A vádirat szerint a helybeli férfi 2022. november 27-én késő este megjelent élettársával a kecskeméti kórház bejáratánál, azonban szemmel látható ittassága és agresszív fellépése miatt nem engedték be az őrök az intézménybe. A vádlott ezt hangosan sérelmezve bemászott a kerítésen, és az egyik kórházi épületben megrúgott egy üvegajtót, majd az udvaron felrúgott több terelőbóját. Végül a bejárati kapun lévő tájékoztató táblákba is belerúgott, amitől azok összetörtek. A kórházi biztonsági szolgálat munkatársai az őrjöngő férfit a rendőrség kiérkezéséig visszatartották.

KÖZMUNKÁRA ÍTÉLTÉK

A vádlott kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, illetve riadalmat keltsen. Az ügyészség a férfival szemben garázdaság vétsége miatt emelt vádat. A Kecskeméti Járásbíróság tárgyalás mellőzésével a férfi bűnösségét a váddal egyezően megállapította, és vele szemben 200 óra közérdekű munka büntetést szabott ki.

Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb