Mindenmás

Harminc év után találták meg a soltvadkerti baltás gyilkost és társát (videóval)

Vádat emeltek egy román pár ellen, akik harminc évvel ezelőtt, még 1993-ban baltával megöltek egy soltvadkerti idős nőt, hogy megszerezzék a pénzét – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

TUDTÁK, HOGY AZ IDŐS ASSZONY NAGYOBB ÖSSZEGŰ KÉSZPÉNZZEL RENDELKEZIK

A vádirat szerint a román férfi és nő – az ügy két vádlottja – 1993-ban idényjellegű mezőgazdasági munkát végzett Soltvadkerten, ennek során ismerték meg az egyedül élő, idős, helybeli nőt – az ügy sértettjét. A vádlottak a nyár folyamán néhány napot dolgoztak is a nem sokkal korábban megözvegyült asszonynál, akiről tudták, hogy a férje halála után a szőlőműveléshez használt eszközöket értékesítette, és így nagyobb összegű készpénzzel rendelkezik. Miután 1993 szeptemberében az akkori munkaadójuk elbocsátotta a vádlottakat, megélhetésük és lakhatásuk bizonytalanná vált. Elhatározták, hogy megpróbálnak a sértettől pénzt szerezni, akár annak árán is, hogy megölik. Az idős sértett a korábbi ismeretségükből fakadóan beengedte a párt a házába, és a konyhában beszélgetni, italozni kezdtek.

A FÉRFI EGY BALTÁVAL TÖBBSZÖR NAGY ERŐVEL FEJBE ÜTÖTTE

A férfi ennek során egy szódásüveggel rátámadt és többször nagy erővel fejbe ütötte a sértettet, aki eszméletét vesztve összeesett. A vádlottak ekkor értékek után kutattak a lakásban, és megtalálták a nő pénztárcáját. Eközben a konyhakövön fekvő asszony újra életjeleket adott, ezért a férfi vádlott az ágyban talált baltával legalább háromszor nagy erővel fejbe ütötte. Az idős nő a bántalmazástól a helyszínen életét vesztette.

AZ ELKÖVETŐK AKKOR ISMERETLENEK MARADTAK

A vádlottak ezután a sértett 350 ezer forint készpénzét magukhoz véve, még az éjszaka folyamán sietősen hazautaztak Romániába, ahol felélték a pénzt. Az elkövetők akkor ismeretlenek maradtak. Az emberölés minősített esetének büntethetősége nem évül el. Ezért a nemrégiben felmerült bizonyítékok alapján sikerült a tettesek személyét azonosítani, és európai elfogatóparancs alapján kézre keríteni.

Az ügyészség a férfit és a nőt nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolja, és ezért mindkettőjükkel szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. A letartóztatásban lévő nő és a más ügyben külföldön fogva lévő férfi bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék hoz döntést.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrségi szemléről készült korabeli felvételei, továbbá az elkövetők előállításáról készült videófelvétele az alábbiakban érhető el:

A KÖZELMÚLTBAN GÖNGYÖLÍTETTEK FEL EGY TÖBB MINT 20 ÉVES KECSKEMÉTI GYILKOSSÁGOT IS

A mai napig élénken él a kecskemétiek emlékezetében az az ügy, ami még 2000. október 1-jén történt városunkban. Az Izsáki úton található Silver diszkóban hajnalban az egyik vendéget a szórakozóhely biztonsági munkatársai tettleg bántalmazták, majd kivezették az épületből. A 24 éves fiatalembert nem sokkal később a közelben lévő vasúti síneken egy vonat elgázolta, s a férfi a helyszínen életét vesztette. Most, 23 év után vádat emeltek a két diszkós kidobó ellen, akik vonatbalesetnek próbálták beállítani a gyilkosságot – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Forrás és fotók: ugyeszseg.hu/MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb