Kecskeméti arcokVideo365

A lány, aki egy Facebook bakiból varázsolt óriási sikert: Mesi Virágoskertje országosan házhoz szállítja virágaid, mindezt most 50% kedvezménnyel

Óriási ötlettel rukkolt elő a szegedi Mars teres lány, Deák Emese, aki álmát megvalósítva megteremtette a növények igazi paradicsomát a Napfény városában. S igaz lehet a mondás, hogy a legjobb ötletek a véletlenekből születnek, ugyanis Mesi Virágoskertje olyan újdonsággal hódít ezen a nyáron, melynek az egész országban nincs párja. Elindította ugyanis országosan a növény és virág házhozszállítás lehetőségét, így neked ki sem kell mozdulnod otthonodból, melynek legújabb ékességei és szépségei élj bárhol, akár Kecskeméten, vagy Kiskunfélegyházán, egyenesen a kertedben, vagy éppen nappalidban landolnak.

TECHNIKAI BAKIBÓL ÓRIÁSI SIKER

S, mint említettük, az egyedülálló, őrült ötlet egy szerencsés véletlennek köszönhető. Az egész egy social media poszttal indult, amelynek a reklámját véletlenül félreütötték és Szeged helyett az egész országra célozták be. A technikai bakiból az lett, hogy elkezdtek özönleni a Makkosházi körúti kertészetbe a telefonok az ország minden pontjáról, majd pár nappal később már működött is a Mesi-féle virág – házhozszállítósdi.

85 NÖVÉNYT REJT MESI VARÁZSLATOS VIRÁGOSKERTJE

Ez azt jelenti, hogy neked csak otthonod kényelméből meg kell álmodnod, milyen gyönyörű növényekkel szeretnéd feldíszíteni kerted, vagy emelni szobád hangulatát, s Mesi hatalmas, 85 féle növényt rejtő kínálatából megrendelni a leginkább hozzád illő példányokat. Legyen szó futó, álló, bokrosodó, évelő növényekről, cserjékről, vagy éppen kisfákról, Mesinél biztosan jó helyen jársz. Az egykori szegedi piaci árus lány óriási szeretettel és nagy műgonddal gondozott növényei és virágai között biztosan megtalálod az ízlésednek megfelelőt.

NEM TUDOD, MIT VÁLASSZ: MESI ELÁRULTA, MELYEK AZ IDEI NYÁR SLÁGEREI

Mesi azt is elárulta nekünk, az idei nyár slágerei most leginkább a szoba hibiszkuszok, mivel jól bírják a tűző napot és ilyenkor is ki lehet őket ültetni, de vásárlói imádják a színpompás broméliákat, az illatos jázminokat és a görögországi épületek tetejéről fürtökben lehulló csodálatos murvafürtöt is kínálatából. Természetesen ezeket a varázslatos virágokat mind házhoz is szállítják neked.

A MARS TÉRI VIRÁGOS LÁNYNAK VAN MÉG EGY MEGLEPETÉSE

És ezzel még nincs vége! Mesi Virágoskertjében ugyanis minden egyes zöldnövényre, kaspóra, virágzó növényre nyári vásárt hirdettek, amelynek keretein belül 40-50-60 % kedvezménnyel varázsolhatjuk édenkertté a panellakásunk erkélyét vagy a családi házunk udvarát. A legjobb pedig, hogy a kedvezmények a házhozszállításra is vonatkoznak.

Ezek után beszéljenek magukért a káprázatos virágok, nézd meg videónkat, melyben Mesi személyesen mesél nekünk varázslatos növényeiről:

Varázsold igazi lélekemelő földi paradicsommá kerted vagy lakásod, ehhez Mesi minden segítséget megad neked, akit az alábbi elérhetőségeken találhatsz meg:

Szegeden a Makkosházi krt. 11 szám alatt,

Házhozszállításhoz böngéssz a kínálatból a mesiviragoskertje.hu oldalon és a Mesi Virágoskertje Facebook oldalon, illetve hívd Mesit bátran a 06 30 149 3225-ös telefonszámon!

Operatőr: Magyar Andor

Cikkünk szponzorált tartalom.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb