Sport

Megnyerte második felkészülési mérkőzését a magyar kosárlabda-válogatott Kecskeméten

Mint ahogyan arról korábban mi beszámoltunk, a magyar férfi kosárlabda-válogatott olimpiai selejtezőre készül augusztusban, előtte pedig Kecskeméten, négy felkészülési mérkőzéssel alapoznak a selejtezőkre. A tornán megnyerték a válogatott behúzta második meccsét, 69-73 arányban győzték le a Izlandot a Messzi István sportcsarnokban – közölte a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége.

Izland ellen játszotta a második alapozó mérkőzését Kecskeméten a magyar kosárlabda-válogatott: a mieink kezdték jobban a találkozót, így a nagyszünetig 40-29-es előnyre tettek szert. A vendégek játéka azonban a fordulás után lényegesen feljavult, elkezdték ledolgozni a hátrányukat, amely az utolsó tíz percre hat pontra csökkent. A hajrában már egy pontra felzárkóztak a szigetországiak, de nem sikerült fordítaniuk. A magyar csapat ismét ellépett, végül 73-69-re megnyerte második felkészülési mérkőzését Kecskeméten. A találkozó legeredményesebb játékosa az izlandi Jon Axel Gudmundsson volt 17 ponttal, 6 lepattanóval és 2 gólpasszal, míg magyar oldalon Perl Zoltán teljesített a legjobban 14 ponttal, 4 lepattanóval és 5 gólpasszal. Az augusztus 13. és 20. között sorra kerülő lengyelországi olimpiai előselejtező-tornára készülő magyar válogatott legközelebb Észtország ellen lép pályára csütörtökön, amelynek szintén Kecskemét ad majd otthont.

Izland – Magyarország 69-73 (11-17, 18-23, 22-17, 18-16)

Izland: Steinarsson 7, Gudmundsson 17/6, Thorbjarnarson 2, Thrastarson 7/3, Hlinason 5. Csere: Nathanaelsson 3, Pétursson -, Pálsson 2, Henningsson 8/3, Gunnarsson 6, Björnsson 9/3, Birgisson 3/3.

Magyarország: Váradi 1, Benke 7/3, Vojvoda 9, Golomán 13, Karahodzsics 7. Csere: Perl 14/6, Mócsán 3/3, Kiss D. 2, Somogyi 4, Pongó 7/3, Lukács 6.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb