Sport

Rangadóval alapoztak a bajnokságra a kecskeméti futsalosok: a bajnoki címvédőt is legyőzték felkészülési mérkőzésen

A lakiteleki Hungarikum Liget Kárpátia Rendezvényházának csarnoka adott otthont az SG Kecskemét következő edzőmeccsének vasárnap kora este, ahol az előző szezon győztese, a Haladás volt az ellenfelük. A Hírös városiak végül nagy küzdelemben, egy rendkívül izgalmas mérkőzésen nyertek 3-2-re – közölte a klub.

Mindkét oldalon kezdeményező játék volt felfedezhető már az első pillanatoktól kezdve, a Haladásnál Rutai, míg a Kecskemétnél Fekete került helyzetbe, a lehetőségek viszont nem zárultak góllal. Az agresszív hírös városi védekezés rendre megzavarta az ellenfelet, majd aztán ki tudtak jönni a szorításból és Dróth révén kapufáig is eljutottak. A kék oroszlánoknál Pál és Biró is bátran vállalkozott, az első találatra viszont a 18. percig kellett várni. Ekkor Bencsik a bal hosszút vette célba, Alasztics viszont leért lábbal. A következő támadásnál Milosavljevic lökete a kapufáról pattant vissza, majd Fekete tudta a hálóba terelni a játékszert, megszerezve ezzel a vezetést a Kecskemétnek. Nem sokkal később Suscsák növelhette volna tovább az előnyt, míg a másik térfélen Luigi Longo ajtó-ablak helyzetet puskázott el, így 1-0-al mehettek a szünetre a csapatok.

A MÁSODIK JÁTÉKRÉSZBEN NÉGY GÓL IS ESETT

A folytatásban formás hazai támadás végén a vasi védők mentettek az utolsó pillanatban. A 23. percben viszont már tehetetlenek voltak Biró kapufáról bevágódó lövése ellen, így már kettővel vezetett a Kecskemét. Lendületben is maradt a csapat és a 25. minutumban Tomic volt szemfüles, éberségét pedig gól koronázta, 3-0. Riadót fújt a bajnoki címvédő, nagy elánnal mentek előre, és végül a 29. percben Dróth révén össze is jött a szépítés, 3-1-re alakítva ezzel az állást. Vérszemet kaptak a szombathelyiek, és egy támadással később Vas lapos távoli lökete surrant be a lábak között a jobb alsó sarokba, 3-2. A Haladás mindent megtett a maradék időben, hogy egalizáljon, öt a négy elleni stratégiát is bevetettek, ám a szervezetten játszó SG Kecskemét Futsal végül megérdemelten nyerte meg a felkészülési meccset 3-2-re. A csapatok hétfőn újra megmérkőznek egymással zárt kapus mérkőzésen.

MARKO GAVRILOVIC SPORTIGAZGATÓ IS BOLDOGAN NYILATKOZOTT A MECCS UTÁN

,,Mindig öröm, mikor a magyar bajnokság legjobb csapatával tudunk meccselni, pláne, ha győzni is sikerül ellenük. Azon dolgozunk, hogy majd tétmeccsen is sikerrel járjunk ellenük. Az első harminc perc játékával teljes mértékben elégedett vagyok, majd aztán kaptunk két gólt. Hozzá kell tenni, hogy nagyon nehéz ilyen magas hőfokon égni negyven percen keresztül. Természetesen örülünk a sikernek, de a legfontosabb, hogy az augusztus 14-i bajnoki rajtra készen legyünk, és ott győzelemmel nyissuk a szezont. A hétfői, zárt kapus edzőmeccsen az lesz a legfontosabb feladatunk, hogy senki ne sérüljön meg.” – mondta el a mérkőzést követően.

SG Kecskemét Futsal – Haladás 3-2 (1-0)
2023.08.06. 17:30 @ Lakitelek, Hungarikum Liget
NBI-es felkészülési mérkőzés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb