A vízben is bizonyítottak az űrhajósjelöltek – újabb mérföldkőhöz érkezett a kecskeméti Cserényi Gyula és társai túlélő kiképzése
A Holt-Tiszából való kiemeléssel zárult a Hunor-programba beválasztott négy űrhajósjelölt – a 33 éves, kecskeméti születésű villamosmérnök, Cserényi Gyula, valamint társai, Kapu Tibor, Schlégl Ádám és Szakály András – túlélő kiképzésének a vízi része Szolnokon, július végén, számolt be az újabb mérföldkőről a Honvédelem.hu.
Az egyhetes szárazföldi rész után – amely során az űrhajósjelöltek többek között tűzgyújtási, menedéképítési, valamint víz-és élelemszerzési ismeretekkel gazdagodtak – a háromnapos vízi kiképzésre az MH Kiss József 86. Helikopterdandárnál került sor.
MEGTANULTAK A VÍZ ALATT TÁJÉKOZÓDNI
Miután a jelöltek tantermi foglalkozásokon elsajátították a vízbe érkezés, a vízben való mozgás, valamint a kimentéskor rájuk váró feladatok helyes végrehajtásának és a mentőeszközök, vagyis a mentőmellény és csónak használatának elméletét, először uszodai körülmények között szereztek gyakorlati tapasztalatot. Víz- és úszásbiztonságuk felmérése mellett próbára tették az űrhajósjelöltek koncentrációját is. A feladatok során többek között megtanultak a víz alatt tájékozódni, illetve gyakorolták az úgynevezett pihentető úszást is. A tanultakról a Holt-Tiszában végrehajtott zárógyakorlatot jelentő élő vízből történő mentés, azaz a kiemelés során kellett számot adniuk.
A VISSZATÉRÉSRE GYAKOROLVA
Magyari Gábor, a Magyar Űrhajós Program repülésüzemi és képzési vezetője a kiképzés jelentősége kapcsán hangsúlyozta: az asztronauták kiküldetésükről való visszatértükkor vízre érkeznek, így a vízi mentés gyakorlatának elsajátítása rendkívül fontos az űrhajósjelöltek számára. „Rendkívül hálásak vagyunk, illetve büszkék vagyunk arra, hogy a Magyar Honvédség lehetőséget adott ennek végrehajtására” – tette hozzá.
EGY ŰRORVOS IS A CSAPATTAL TARTOTT
Dr. Nagy Klaudia Vivien űrorvos, a Hunor-program egészségügyi csoportjának vezetője a kiemeléskor szintén a Mi-17 típusú helikopter fedélzetén tartózkodott. Mint fogalmazott, az űrhajósok rendkívül nagy fizikai, és egészségükre potenciálisan veszélyes hatásoknak vannak kitéve az űrutazás során, beleértve az olyan műveleteket is, mint a visszatéréskor az óceánból való kimentés. „Az egészségügyi kollegáknak is fontos, hogy minél több tapasztalatunk legyen arról, miként zajlanak ezek a műveletek a gyakorlatban. Hálásak vagyunk a Magyar Honvédségnek, hogy mi is részt vehettünk és gyakorolhattuk azt, amit majd élesben is meg kell tennünk” – nyomatékosította dr. Nagy Klaudia Vivien.
A sikeres zárógyakorlat egyben a másfélhetes túlélő kiképzés végét is jelentette az űrhajósjelöltek számára, amellyel többéves felkészítésüknek egy újabb állomása zárult le.
Forrás és fotók: honvedelem.hu


















