Mindenmás

Elcsábított, majd prostitúcióra kényszerített négy nőt egy bajai férfi, egyiküket éveken keresztül még bezárva is tartotta

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal a bajai férfivel szemben, aki 9 éven át veréssel és fenyegetéssel kényszerített négy nőt prostitúcióra, majd az összes bevételüket elvette – közölték kedden.

ELŐSZÖR UDVAROLT A MÉLYSZEGÉNYSÉGBEN ÉLŐ NŐKNEK

Mint írták, a vádirat szerint a bajai férfi először udvarolni kezdett négy nőnek, akik közül hárman nehéz anyagi körülmények között, mélyszegénységben éltek. Ezt követően a vádlott a sértettek iránta érzett érzelmeit, kiszolgáltatott helyzetét kihasználva – a közös jövő és jó pénzkereseti lehetőség hamis ígéretével – arra vette rá őket, hogy neki prostitúciós tevékenységet végezzenek Magyarországon, majd Angliában.

PÉNZÜKET MINDEN ALKALOMMAL ELVETTE TŐLÜK

Az elkövető megszervezte a sértettek Angliába történő kiutazását, a prostitúciós tevékenység feltételeit, az ehhez szükséges lakást és hirdetéseket. Az angliai munka bevétele a közös jövőben bízó sértettektől minden esetben a vádlotthoz került.

AKI TILTAKOZOTT, VERÉST KAPOTT

A prostitúciós munka ellen több sértett is tiltakozott, őket a tiltakozásuk miatt a férfi bántalmazta, megfenyegette. Volt, akit azért is megvert, mert nem keresett elegendő pénzt. Különösen kegyetlenül bánt a férfi azzal a sértettel, aki a prostitúciós tevékenység megkezdése előtt meggondolta magát. Az elkövető a nőt bezárta egy szobába, így kényszerítette a szexuális munkavégzésre. A nő további tiltakozása esetén bántalmazta és még az élelmet is megvonta tőle. A sértett rendkívül hosszú ideig, 2012 júliusától 2016 februárjáig dolgozott így a férfinak, aki minden nap elvette a teljes keresetét.

9 ÉVEN ÁT TÖBB, MINT HÉTMILLIÓ FORINTOT ZSÁKMÁNYOLT

A férfi a négy sértettől, 9 éven át több, mint hétmillió forintot zsákmányolt, ezen felül vásárolt két gépjárművet és elkezdte bajai házának felújítását is. A főügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő férfit minősített emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével vádolja és ezért vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. A férfi bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Forrás: ugyeszseg.hu/MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb