Közélet

Igazi régészeti szenzáció: háromezer éves sírokat tártak fel Bátyán

A kalocsai Viski Károly Múzeum régésze, Szabóné Lantos Andrea vezetésével középső bronzkori temetőrészletet tártak fel júliusban Bátya déli, Dusnok felöli határában. A leletanyag korának pontos, természettudományos vizsgálatokkal történő meghatározása még hátra van, de annyit már most bizonyosan elmondanak róla a szakemberek, hogy az időszámításunk előtti 1300-1200-as évekből származnak, számolt be a hírről a Kalo Hírek

BRONZKORI LELETEK BUKKANTAK ELŐ

Mint a Viski Károly Múzeum közösségi oldalán írta, az intézmény munkatársai 2023 júliusában egy hetes leletmentést végeztek Bátya déli határában. Egy korábbi terepbejáráshoz és műszeres leletfelderítéshez kapcsolódóan bronzkori leletek, bronzlemezöv töredékei és karperecek kerültek elő a területről. A feltárást Szabóné Lantos Andrea régész vezette, a múzeum részéről Farkas Ferenc restaurátor és Péteri Dénes vettek még részt a munkában. A múzeum munkatársainak munkáját önkéntesek és a bajai Türr István Múzeum munkatársai is segítették.

EGY 3000 ÉVES NŐI, ILLETVE FÉRFI SÍRT FEDEZTEK FEL

A mostani feltárás eredményeként kiderült, hogy itt egy középső bronzkor végi, ún. Halomsíros-kultúrához tartozó temetővel kell számolni. Az ásatás során három bronzkori sír, két őskori gödör és egy Árpád-kori kút került napvilágra. A K–Ny-i tájolású, 3000 éves sírok közül az egyik női a másik egy férfi sír, a harmadik üres sírgödör volt. A csontvázas temetkezések mellékleteként ciprusi tűt – mely ruha összefogására szolgált – karpereceket, spiráldíszes gyűrűket, bronzkarikákat, egy bronzkorongot és egy kardmarkolatvéget bontottak ki a szakemberek.

FELTÉTELEZIK, HOGY ITT EGY NAGYOBB KITERJEDÉSŰ TEMETŐ FEKSZIK

Beszámolójuk szerint a lelőhely fémkeresővel történt átkutatása során számos bronztárgy került elő, így kardtöredék, tőr, korongos fejű- és ciprusi tűk, szív alakú csüngők és karperectöredékek. Ezek alapján joggal feltételezhető, hogy itt egy nagyobb kiterjedésű temető fekszik, melyet a közeljövőben nagyobb felületen is szeretnének felkutatni.

Tájékoztatásuk szerint a leletek restaurálása folyamatban van, melyek hamarosan láthatóak lesznek a múzeum szeptember 16-án a Kulturális Örökség Napjai keretében nyíló „Kincsek” című régészeti kiállításában.

Forrás: kalohirek.hu/Viski Károly Múzeum Kalocsa FB

Fotók: Viski Károly Múzeum Kalocsa FB

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb