Sport

Ott folytatják, ahol tavaly abbahagyták: második meccsét is megnyerte a Kecskeméti TE a bajnokságban

Vasárnap este játszotta második mérkőzését a KTE a bajnokságban, azt a Fehérvárt fogadták a Széktói Stadionban, akik hét közben a magyar válogatott Kalmár Zsolt leigazolását is bejelentették. A lilák végül 1-0-ás győzelmet arattak, ezzel pedig két forduló után két győzelemmel állnak – közölte a klub.

A mérkőzés első lehetősége kecskeméti játékos előtt adódott, Nagy beadása után Kiss elől tisztáztak a fehérváriak, de Kiss ezután jól fordult le és lőhetett, de Kovács védeni tudott. A 13. percben Szalai nagyszerű keresztlabdája után Májer készítette le lövésre a labdát Nagynak, ám a kapus megint résen volt az éles szögből leadott kísérletnél. Egy perccel később az első vendég lövés Schön nevéhez fűződött, jól cselezett befelé balról, de jobbal a hosszú mellé lőtt. A félidő felénél Szuhodovszki, majd fél óra elteltével Szalai is távolról vette célba a fehérvári kaput, de egyik esetben sem született gól. A 34. percben viszont megtört a jég, egy szöglet után Iyinbor fejese a kapufáról még kijött, a kipattanóra azonban Szalai reagált a leggyorsabban, aki bepofozta a labdát, megszerezve ezzel a vezetést a KTE-nek.

A MÁSODIK FÉLIDŐBEN NEM SZÜLETETT GÓL

A második félidőben mindkét csapat előtt adódott még lehetőség a gólszerzésre, a Fehérvár a 73. percben közel állt az egyenlítéshez, amikor Kodro egy jobbról érkező labdát öt méterről a kapufára lőtt. Később egy kecskeméti kapufa is összejött még, de az eredmény már nem változott, így megszerezte második győzelmét is a KTE a bajnokságban. Folytatás szombaton, az MTK otthonában.

SZABÓ ISTVÁN ELMONDTA, HOGY NAGYON FELKÉSZÜLTEK A FEHÉRVÁR JÁTÉKÁBÓL

,,Nagyon készültünk a Fehérvár játékára, két mérkőzésüket is kielemeztük, és az első félidőben a játékosaim maradéktalanul betartották a megbeszélteket. Gyorsak és élesek voltunk és főleg a széleken meg tudtuk bontani az ellenfelünket. A pontrúgásokat is elemeztük, nem véletlen, hogy Iyinbor megkapta a lehetőséget, mert nagyon jó támadó fejesei vannak és pont egy ilyen szituáció után voltunk eredményesek. A második játékrésszel viszont már annyira nem voltam megelégedve. Ha az átmeneteink során pontosabbak vagyunk, hamarabb is lezárhattuk volna a meccset. Itt látszódott, hogy Horváthnak még van lemaradása, míg sajnos Banó-Szabóra sem számíthattunk sérülés miatt, aki ezekben a helyzetekben nagyon jó döntéseket szokott hozni. Erre az összecsapásra sem tudtunk teljes hetet készülni, nekünk még az egy nap is sokat számít taktikai szempontból, de rendkívül örülök annak, hogy itthon tudtuk tartani a három pontot egy jó erőkből álló Fehérvár ellen.” – értékelt a kecskemétiek edzője a mérkőzést követően.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb