Sport

30 méteres MTK-bomba döntött, az újonc otthonában kapott ki a Kecskemét

Az MTK Budapest hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Kecskemétet a labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójában, szombaton, írta meg az M4 Sport. A Hírös városiak még csak a harmadik mérkőzését játszották és két győzelem után először kaptak ki.

Kevés izgalmat, kevés helyzetet hozott az első félidő, a két csapat nehezen tudott eljutni ellenfele kapujáig, többnyire a mezőnyben folyt a játék. A Kecskemétnek két, a hazai együttesnek egy nagyobb gólszerzési lehetősége adódott, de a kapusok mindhárom alkalommal jól olvasták az akciót és hatékonyan avatkoztak közbe.

A második félidőre a szünetben mindkét oldalon volt két csere. A változtatás az első percekben az MTK játékában hozott eredményt, legalábbis annyiban, hogy többet birtokolta a labdát, kapura veszélyesebben futballozott a hazai csapat, egy alkalommal Bognár nagy helyzetben a felső kapufát találta el.

Később kiegyenlítettebbé vált a játék, ugyanakkor sok volt a szabálytalanság. A mérkőzést a hajrában Hej Viktor döntötte el, aki távolról lőtt pontosan, labdája a bal kapufa tövéről pattant a kapuba.

ÖSSZEGZÉS

OTP Bank Liga, 4. forduló
MTK Budapest-Kecskeméti TE 1-0 (0-0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2319 néző, v.: Pillók
gólszerző: Hej (84.)
sárga lap: Kata (15.), Zsóri (47.), Horváth A. (67.), Bobál (68.), illetve Nagy O. (70.)
MTK Budapest:
Demjén – Hej, Kádár, Bobál – Kovács M. (Kosznovszky, 74.), Bognár (Varjú, 90.), Kata, Thiam (Horváth A., a szünetben), Kovács P. – Zsóri (Sieber, a szünetben), Németh K. (Végh B., 88.)
Kecskemét:
Varga B. – Iyinbor, Belényesi, Szalai G. – Májer (Nagy O., 62.), Kiss B. (Zsótér, 62.), Vágó, Szuhodovszki, Leoni (Szabó A., 87.) – Nagy K. (Horváth K., a szünetben), Pálinkás (Tóth B., a szünetben)

Forrás: m4sport.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb