Kecskeméti arcok

Ma ünnepelte volna 21. születésnapját, augusztus végén lett volna az esküvője: Árpika egy kecskeméti cégnél szenvedett súlyos balesetet

Ma ünnepelte volna 21. születésnapját, augusztus végén lett volna az esküvője. Mindez azonban egy szempillantás alatt szertefoszlott. Árpika (akit mindenki így szólított, aki közelről ismerte), augusztus 17-én szenvedett munkahelyi balesetet, egy nagy cégnél dolgozott Kecskeméten, ahol egy úgynevezett nyomáspróba közben súlyos fejsérülést szenvedett. A fiatal két pici gyermeket hagyott maga után, számolt be a tragédiáról a Bors Online.

16 NAPIG KÜZDÖTTEK AZ ÉLETÉÉRT

Árpika tele volt tervekkel, ám az élet kíméletlenül közbeszólt. Egy nagy cégnél dolgozott Kecskeméten, ahol augusztus 17-én egy úgynevezett nyomáspróba közben balesetet szenvedett. Árpika fejét érte súlyos ütés. Beszállították a kecskeméti kórház intenzív osztályára, ahol az orvosok 16 napig lelkiismeretesen küzdöttek az életéért. A szakemberek megállapították, hogy egy olyan sebészeti beavatkozás szükséges, amit inkább Szegeden érdemes elvégezni, ezért átvitték  – mondta a Ripostnak a gyászoló apa.

AZ ORVOSOK BIZAKODTAK BENNE, HOGY TELJESEN FELÉPÜL

A kórházban Árpi magához tért, és a szerettei kommunikálhattak is vele. “Bevittük a két gyermekét. Megismert bennünket, és mikor megkérdeztük, érti-e, amit mondunk, kézmozdulattal jelezte, hogy igen. A lábát is tudta mozgatni. Beszélni még nem tudott, de az orvosok azt mondták, hogy jó eséllyel teljesen felépül” – emlékezett vissza a fiatal férfi édesapja.

MŰTÉT KÖZBEN BEÁLLT AZ AGYHALÁL, MA LENNE 21 ÉVES

A hétvégén fiatal családapán CT és MRI-vizsgálatot is végeztek, melyek során Árpi agyában találtak egy veleszületett elváltozást. “A fiam korábban túlélt egy súlyos balesetet, akkor az agyi probléma nem okozott gondot. Most viszont megállapították, hogy szükség van egy speciális műtétre. Az operációt el is végezték, ám Árpikánál ezt követően beállt az agyhalál, ma pedig végleg elveszítettük a gyermekemet  – mondta a férfi édesapja megtörten csütörtök délután. Mint kiderült, Árpika ma ünnepelte volna a 21. születésnapját. “Az én fiam nagyon is az életre készült – tette hozzá az édesapa.

AUGUSZTUS 25-ÉN LETT VOLNA AZ ESKÜVŐJE

“Augusztus 25-én lett volna az esküvőnk, de a baleset miatt elmaradt. Nem mondhattam ki a boldogító igent” – vette át a szót Valéria, Árpika menyasszonya. Elmondta azt is, két gyermeket neveltek boldogságban. Nemcsak párja elvesztése miatt vár nehéz időszak a családra, a nagyobbik, három éves Zoé esetében felmerült az autizmus gyanúja, a 10 hónapos Viktória arcán pedig találtak egy csomót, aminek még nem derült ki az oka.

Forrás és fotók: borsonline.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb