KözéletSmart Kecskemét

Folytatják a megkezdett munkát a bajai déli elkerülő projektjében: mutatjuk, amit a beruházásról tudni lehet

Mint korábban megírtuk, 24 közútfejlesztési beruházást indít újra a kormány, melyre biztosítják az előkészítéshez szükséges forrásokat. A listában az első helyen a bajai déli elkerülő projektje szerepelt. Szeptember 21-én az uniós közbeszerzési értesítőben meg is jelent a kiírás a kiviteli tervek elkészítésére, szúrta ki a Magyar Építők.

FOLYTATÓDIK A MEGKEZDETT MUNKA

Mint írták, az építési engedélyek már rendelkezésre állnak: 2022 elején, amikor egyszer már (végül eredménytelenül) kiírták a projekt közbeszerzését, kiderült hogy ezeket a Cívis Komplex Mérnök Kft. készítette el.

Az új nyomvonalú bajai déli elkerülő 3,93 kilométer hosszú lesz, 2×1 sávos, másodrendű főútnak megfelelő kialakítással.

ERRE SZÁMÍTHATUNK A FEJLESZTÉS SORÁN

A szakaszra két új körforgalmú csomópontot is terveznek, illetve a harmadik fő csomópontja az 5501-es út és a Bokodi út találkozásánál lesz. Emellett az 5501-es összekötő út nyomvonalát megváltoztatják 261 méteren, az 5506-os összekötő útét pedig 350 méteren.

A kereszteződések és körforgalmak, illetve csomópontok kialakításához még:

  • összesen 1083 méter hosszan végeznek nyomvonalkorrekciót közutakon,
  • 195 méteren gyalog- és kerékpárutakon,
  • valamint 210 méteren országos kerékpárúton.
  • Új nyomvonalú országos kerékpárút 1120 méter hosszan,
  • szervizút 2355 méter hosszan épül,
  • illetve 61 méternyi új helyi közút is szerepel az előzetes tervekben.

A feladat része még 2 új tengelysúly-mérőhely, 4 új bazaltbeton burkolatú öblös autóbusz megállóhely, valamint közműkeresztezések és -kiváltások kivitelezésének az előkészítése is, írta meg a Magyar Építők.

Forrás és fotó: magyarepitok.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb