Kikapcs

Három testvér és egy áhított mesekönyv meghitt története – szombaton startol a Ciróka Bábszínház Családfa-mesék című új darabja

A családi összetartozás fontosságára hívja fel a figyelmet a kecskeméti Ciróka Bábszínház Családfa-mesék című új darabja, amelyhez játékos foglalkoztató füzet is készült. A kecskeméti bábszínház 2023/2024-es évadának első nagyszínpadi előadását, – amely egyben színházi nevelési előadás is – Markó Róbert viszi színre. 

Mint a produkció rendezője elmondta, a darab célközönsége, az óvodás és kisiskolás korosztály. Hangsúlyozta: a felnőtt viselkedésformák gyökerei e periódusban kapaszkodnak meg, ezért “lényeges, hogy számukra releváns és társadalmilag produktív viselkedésmintákat lássanak” – fogalmazott. 

A DARAB SZÖVEGKÖNYVE A MAGYAR NÉPMESÉKRE ÉS KLASSZIKUS MAGYAR MŰVEKRE ÉPÜL

Markó Róbert a darab szövegkönyvét magyar népmesék és klasszikus magyar művek szövegére építve írta meg. Az előadás alapjául Arany János A fülemile című elbeszélő költeménye, A kőfaragó című felvidéki magyar népköltés, valamint az Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona egyik epizódja szolgált.     

A DARAB HÁROM TESTVÉRRŐL SZÓL, ÉS EGY ÁHÍTOTT MESEKÖNYVRŐL

A mese alaphelyzetét három testvér örökség feletti osztozkodása adja, akik a rajongásig szeretett nagypapa kívánságára a nagyszülői házban, a Hársfa-lakban találkoznak. A konfliktus egy mesekönyv körül alakul ki, amelyet mindhárom unoka szeretne megszerezni. A testvéreknek a könyv egy meséjét kell közösen előadniuk, és azé lesz a vágyott tárgy, aki a legjobban, a legszebben mesél. A testvérek a mesemondáshoz kelletlenül fognak hozzá, azonban idővel egyre inkább megérinti őket a közös játék öröme – fogalmazott az író-rendező.

FONTOS SZEREPET JÁTSZIK A ZENEISÉG ÉS A ZENE

Az előadásban kiemelt szerephez jut a zeneiség és a zene. A zeneszerző és dalszövegíró Cseri Hanna a magyar népzene és népköltészet motívumaira építve kortárs hangzásvilágot hozott létre, melyek alapján a revüszerű táncbetéteket Bora Levente koreográfiájára táncolják az előadók. A nagypapa meghitt és patinás, zegzugos és varázslatos otthonát Grosschmid Erik tervező álmodta meg.

A PREMIER SZEPTEMBER 23-ÁN LESZ

A három mese három különféle bábtechnika segítségével jelenik meg: így az előadásban kesztyűbáb, árnyjáték és tárgyjáték egyaránt megjelenik. A három testvért Lendváczy Zoltán, Horgas Ráhel és Szekeres Máté alakítják, míg Krucifix rejtélyes szerepében Krucsó Júlia Ritát láthatja a közönség. A dramaturg Veres András. A premier szeptember 23-án lesz, majd a produkciót szeptember 25-étől az iskolások bérletében és a bábszínház hétvégi előadássorozatában láthatják majd a nézők.

Forrás: MTI

Fotók: Ciróka Bábszínház FB

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb