Sport

Szabó István: Az első gól döntő fontossággal bírt – így értékelt a KTE vezetőedzője a DVTK elleni vereséget követően

Vasárnap délután 3-1-re kikapott a DVTK otthonában a Kecskeméti TE a bajnokság nyolcadik fordulójában. Szabó István szerint az első gól döntő fontossággal bírt, ugyanis nem volt mindegy, hogy csapatának futnia kell-e az eredmény után úgy, hogy bő egy hét alatt ez már a harmadik mérkőzése volt a liláknak – közölte a klub.

Nincs szerencséje az utóbbi időben a Kecskeméti TE-nek, kicsit több, mint egy héten belül három bajnoki mérkőzést is játszottak, a Mezőkövesd után a bajnoki címvédő Ferencvárostól kaptak ki, vasárnap pedig a DVTK csapatától szenvedtek vereséget. Szabó István gárdáját az ág is húzza, ugyanis három kulcsemberére sem számíthatott sérülés miatt az elmúlt időben, Nikitscher Tamás, Banó-Szabó Bence és Nagy Krisztián sem volt bevethető. A hétvégi meccs után a vezetőedző arról beszélt, hogy döntő fontossággal bírt az első gól, de örül annak, hogy a második félidőben volt tartása a csapatának és a helyzeteik is megvoltak.

SZABÓ ISTVÁN: BÜSZKE VAGYOK, HOGY A MÁSODIK FÉLIDŐBEN VOLT TARTÁSUNK

,,Gratulálok a Diósgyőrnek, megérdemelten nyert a hazai csapat. Az első félidőben nem voltam elégedett, szerettük volna lassítani a játékot, hiszen ez volt a harmadik meccsünk egy hét alatt. Az első gól döntő fontossággal bírt, hiszen nekünk nem volt mindegy, hogy futni kell-e az eredmény után ebben a helyzetben. Ennek ellenére jött a jogos büntető, majd rá gyorsan a második gól. Rendezni kellett a sorokat a szünetben. A második félidőre úgy jöttünk ki, hogy tartani akartuk a labdát, abból megbontani a széleket, támadásokat vezetni. Ez többször sikerült is. Sajnálom ennek tükrében a harmadik gólt, hogy nem sikerült azelőtt szépíteni, mert az megpecsételte a sorsunkat. Arra büszke vagyok, hogy a második félidőben volt tartásunk, magasabban futballoztunk és megvoltak a lehetőségeink, ez persze nem változtat a végeredményen. Két ellentétes félidőt láthattunk ilyen szempontból. Úgy gondolom, mindenki tudja milyen gondokkal küzdünk a sérülések terén, de ezzel eddig sem mentegettük magunkat. Most ebben a helyzetben vagyunk, a csapat most is becsülettel hajt, remélem a következő héten ez jó eredménnyel társul már.” – értékelt a DVTK elleni mérkőzést követően a KTE vezetőedzője.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb