Mindenmás

Életveszélyesen megszúrtak egy kunszentmiklósi férfit: azt mondta, egy idegen tette, majd kiderült, hogy a felesége volt

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint bejelentés érkezett a rendőrségre szeptember 30-án, szombaton arról, hogy egy kunszentmiklósi férfit előző este kétszer lapockán szúrt késsel valaki, amitől súlyos, életveszélyes sérülései keletkeztek. A rendőrök rövid idő alatt tisztázták az eset körülményeit, mint kiderült, a saját felesége okozta a sérüléseit egy elfajult vita következtében. A rendőrök őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 53 éves kunszentmiklósi nőt.

AZT MONDTA AZ UTCÁN EGY IDEGEN OKOZTA SÉRÜLÉSÉT, VALÓJÁBAN A FELESÉGE TETTE

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el életveszélyt okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt. A rendőrök kihallgatták a sértettet, aki úgy nyilatkozott, hogy az utcán bántalmazta egy idegen.

A beszerzett bizonyítékok alapján azonban hamar kiderült, hogy valójában a felesége támadt rá otthonukban.

A házaspár összeszólalkozott a bejelentést megelőző este, majd amikor a férj hátat fordított a nőnek, az késsel többször megszúrta. Az áldozat úgy érezte, nincs szüksége ellátásra, azonban másnap romlani kezdett az állapota, így kórházba szállították.

HÉTFŐN ŐRIZETBE VETTÉK AZ ASSZONYT

A főkapitányság nyomozói 2023. október 2-án elfogták az 53 éves asszonyt, akit őrizetbe is vettek. Gyanúsítotti kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőrök kezdeményezték a letartóztatását.

Forrás: police.hu 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb