Mindenmás

Vádat emeltek egy kecskeméti férfi ellen, aki 22 évvel ezelőtt egy sötét utcaszakaszon váratlanul rátámadt és összeszurkált egy nőt

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki 22 évvel ezelőtt egy sötét utcaszakaszon késsel váratlanul rátámadt és a nyakán, valamint a felsőtestén kíméletlenül összeszurkált egy nőt.

A GYILKOSSÁGI KÍSÉRLET IDEJÉN AZ ELKÖVETŐ CSAK 16 ÉVES VOLT

A vádirat szerint az elkövetéskor 16 éves fiú 2001 tavaszán Kecskeméten megismerkedett a prostitúciós tevékenységből élő nővel, akinek igénybe akarta venni a szolgáltatásait. A sértett azonban elzárkózott ettől, mivel a vádlottnak nem volt gépkocsija. A fiatal a visszautasítás ellenére kereste annak lehetőségét, hogy ismét kapcsolatba léphessen a nővel.

A JÁRÓKELŐK SIETTEK A NŐ SEGÍTSÉGÉRE

2001. április 11-én, este a sértett a háztartási hulladékot éppen a lakása előtti konténerbe dobta ki, amikor a vádlott – a korábbi visszautasításból fakadó dühében – hátulról megragadta, bal kezével befogta a száját, majd egy 16 cm pengehosszúságú késsel megvágta a nyakát. A támadás során földre került nő kiabálni kezdett, hogy „Segítség! Megölnek!”. A férfi azonban a mellkasánál fogva leszorította és a nyakán, valamint a felsőtestén többször megszúrta. A kiabálásra felfigyelő és a nő segítségére siető járókelők megzavarták a vádlottat, aki elmenekült a helyszínről. A nő életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg.

CSAK 2016-BAN, EGY MÁSIK ÜGY KAPCSÁN DERÜLT FÉNY AZ ELKÖVETŐ KILÉTÉRE

A vádlott útonálló módon végrehajtott, váratlan és kíméletlen támadása a sértettnek az átlagost meghaladó szenvedést okozott. Kilétére azt követően derült fény, hogy 2016 őszén a férfi egy másik büntetőügy vádlottjaként a bírósági tárgyalás napján nyilvános telefonfülkéből bejelentést tett, miszerint a bíróságot két csőbombával fel fogja robbantani.

Az ügyészség a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, valamint közveszéllyel fenyegetés bűntettével vádolja és ezért vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. Bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék hoz döntést.

Forrás és fotók: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb