Sport

Az SG Kecskemét gárdájából Fekete és Pál is megzörgette a kaput: bravúros játékkal győzte le a férfi futsal-válogatott a svédeket

Férfi futsal-válogatottunk hétfőn 2-2-es döntetlent játszott a svédekkel a két csapat veszprémi felkészülési mérkőzésén, szerdán pedig ismét megmérkőzött egymással a két válogatott, ahol 5-0-ra legyőztük a svédeket Veszprémben. A mieink meccskeretéből hiányzott az első meccsen duplázó, a 100. és a 101. válogatottbeli gólját szerző Dróth Zoltán, aki az első találkozó után visszatért a Haladáshoz, közölte a kecskeméti klub, melynek három játékosa is bekerült a válogatott keretébe.

Mint korábban megírtuk, a magyar futsal-válogatottban Kecskemétet három játékos is képviseli: Pál Patrik, Bencsik Roland és Fekete Márk is bekerült a válogatott keretébe az SG Kecskemét gárdájából. Az izgalmas mérkőzésen pedig Fekete és Pál is megzörgette a svéd kaput.

TELJESEN MEGÉRDEMELTEN NYERTÜNK

A mérkőzésen a magyar futsalválogatott, kiegyensúlyozott, meggyőző teljesítményt nyújtva,  teljesen megérdemelten nyert a svédek legjobbjai ellen. “A hozzáállásunkkal mindkét mérkőzésen elégedett voltam, a játékosok megértették, hogy minden egyes találkozón a tudásuk legjavát kell adniuk” – mondta a mérkőzés után Sergio Mullor szövetségi kapitány. “A két meccs között az volt a különbség, hogy ma sokkal hatékonyabbak voltunk, amikor nálunk volt a labda. A játékosok beletették azt a futómennyiséget a mérkőzésbe, amit elvárok tőlük, és “jól olvasták” a játékot. Jó teljesítményt nyújtottunk, de nem elégedünk meg azzal, amit elértünk, szeretnénk tovább fejlődni a jövőben” – értékelt Sergio Mullor.

ÖSSZEGZÉS

Magyarország-Svédország 5-0 (2-0)
Magyarország: 
Alasztics Marcell – Rábl János, Nagy Kevin, Szentes-Bíró Tamás, Fekete Márk
Cserék: Gémesi Gergő, Spandler Mátyás, Kovács Máté, Szalmás Zoltán, Bencsik Roland, Tatai József, Pál Patrik, Lux Gábor, Hadházi Sándor

Forrás és fotó: scoregoal.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb