Kecskeméti arcok

Tortával köszöntötték a 100 éves rendőrségi zenekart: nemzeti ünnepünk alkalmából számos kitüntetést adtak át vármegyénk egyenruhásainak

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2023. október 20-án a Kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Házban tartották meg ünnepi állománygyűlésüket. Az eseményen a Készenléti Rendőrség Zenekarát 100. születésnapja alkalmából tortával köszöntötték, számolt be az eseményről a rendőrség.

ŐKET DÍJAZTÁK AZ ÜNNEPI ÁLLOMÁNYGYŰLÉSEN

  • Magyarország belügyminisztere állami ünnepünk alkalmából rendőrségi főtanácsosi címet adományozott Timafalvi László r. ezredesnek, a Kecskeméti Rendőrkapitányság vezetőjének.
  • Dr. Boros Mária alezredes – a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának volt vezetője festmény, dr. Kása István ny. r. ezredes pedig szablya emléktárgyat vehetett át.
  • Dr. Balogh János r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány három vármegyei rendőrt soron kívül magasabb rendfokozatba léptetett elő, további három főt pedig pénzjutalomban részesített.
  • A közlekedésbiztonság javítása érdekében végzett kiemelkedő munkája, valamint az ORFK-Országos Baleset-megelőzési Bizottság baleset-megelőzési tevékenységének támogatása elismeréseként Dr. Kuczik János Zoltán vezérőrnagy, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes ezüst emlékérem tárgyjutalomban részesített két hivatásos rendőrt és három civil segítőt.
  • Dr. Pozsgai Zsolt vezérőrnagy, személyügyi országos rendőrfőkapitány-helyettestől – egy Lajosmizse térségében eltűnt személy felkutatása érdekében nyújtott kiemelkedő tevékenysége elismeréséül – pénzjutalmat kapott Polyák Zsolt főtörzszászlós, a Bűnügyi Igazgatóság bűnügyi technikusa.
  • Dr. Gulyás Zsolt dandártábornok, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője tizenhárom kollégát pénzjutalomban részesített, huszonkét rendőrt pedig soron kívül fizetési fokozatban előre sorolt. Tizenkilencen kerek évfordulós elismerésüket vehették át, szintén tizenkilencen pedig a belügyi alkalmazás után járó elismerést.

100. SZÜLINAPJÁT ÜNNEPLI A RENDŐRSÉGI ZENEKAR

A rendezvényen a Készenléti Rendőrség Zenekara és a Debreceni Egyetem Szaxofonkvartettje játszott. A rendőrségi zenekar idén ünnepli a 100. születésnapját, így az eseményen a vármegyei rendőrök egy tortával lepték meg a muzsikus vénájú zenészeket.

Hozzátették, a vármegye minden szegletéből érkezett bűn- és baleset-megelőzési munkatársak 13 óra és 16 óra között – nyílt nap keretében – mindenféle érdekes programmal készültek a kollégáiknak és a civil érdeklődőknek egyaránt.

Forrás és fotók: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb