Mindenmás

Kalapáccsal, seprűnyéllel és ököllel is ütötte együttélésük alatt élettársát egy kecskeméti férfi – olyan erővel, hogy a nő karján egy alkalommal még a gipsz is széttört

A Kecskeméti Járási Ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés és kapcsolati erőszak miatt vádat emelt egy férfival szemben. Az elkövető néhány hónapos együttélésük alatt az élettársát többször bántalmazta, a kezét és a lábát eltörte, harmadik alkalommal pedig olyan erővel ütötte meg, hogy a nő karján a gipsz is széttört, tudatta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

KALAPÁCCSAL ÜTÖTTE ÉLETTÁRSÁT

A vádirat szerint a kecskeméti férfi 2022 szeptemberében, korábbi börtönbüntetéséből kedvezménnyel szabadulva, a feltételes szabadság próbaideje alatt élettársi kapcsolatot létesített egy nővel. A páros a vádlott nagymamájának kecskeméti házában lakott, azonban a férfi féltékenységből és kábítószer használat miatt többször megverte otthonukban a nőt. 2022. november 18-án szóváltást követően a nő arcát ököllel többször megütötte, majd egy kalapáccsal a jobb bokacsontjára ütött. A férfi a bántalmazást követően nem hívott mentőt, hanem két nap elteltével – mivel a sértett nem tudott lábra állni – a nagymama értesítette a mentőket. Kiderült, hogy a nő koponyazúzódást szenvedett és a lábszárcsontja is eltört.

ÖKÖLLEL ÉS SEPRŰNYÉLLEL ÜTÖTTE A BEGIPSZELT LÁBÚ NŐT

Két hét elteltével a férfi a korábbi bántalmazás miatt begipszelt lábú élettársát ököllel többször arcon ütötte, majd egy cirokseprű nyelét kettétörte és azzal többször lesújtott a sarokba kuporodó, kezeivel a fejét védő nőre. Emiatt a sértett alkarja is eltört.

A KARJÁN LÉVŐ GIPSZ IS SZÉTTÖRT A FÉRFI ÜTÉSEITŐL

Végül 2023. január 2-án hajnalban az új lakóhelyükön a vádlott ököllel nekiesett a nőnek, miközben meg is harapta. A bántalmazás során a sértett testszerte zúzódásos sérüléseket szenvedett, ráadásul a karján lévő gipsz is széttört. A nő begipszelt lábbal a szomszédba menekült, ők hívtak hozzá mentőt.

JÓ IDŐRE BÖRTÖNBE MEHET

Az ügyészség a különös visszaesőnek számító férfit különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés, valamint kapcsolati erőszak bűntettével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy kedvezménnyel nem szabadulhat. Emellett a vádlottnak a korábbi büntetéséből hátra lévő időt is le kell ülnie. Az elfogása óta letartóztatásban lévő férfi bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb