Mindenmás

Vádat emeltek egy orvhalász ellen, aki az őt tetten érő halőröket intézkedés közben járművével el akarta sodorni Tasson

A Kunszentmiklósi Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki, mint ahogy korábban megírtuk, az őt tetten érő halőröket intézkedés közben járművével el akarta sodorni, tudatta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

A KABÁTJÁBA AKARTA REJTENI A HALAT

A vádirat szerint a hivatásos halőrök 2022. december 16-án, délután, Tasson, egy stégen tetten érték és igazoltatni akarták a kabátjába halat rejtő dunaharaszti férfit,. A halőrök felszólították az orvhalászt horgászengedélye átadására. Ő ekkor a halakkal teli zacskót eldobta, majd arra hivatkozva, hogy az engedélye a járművében van, összepakolta a horgász felszerelését és az egyik halőr kíséretében a távolabbi parkolóba indult. Ott anélkül, hogy eleget tett volna a halőrök felhívásának, beült a gépkocsijába. Eközben azonban a halőr odalépett hozzá, ami miatt a férfi nem tudta becsukni a jármű ajtaját.

ELINDULT AZ AUTÓVAL, MIKÖZBEN A HALŐR FOGTA A KARJÁT ÉS A KORMÁNYT IS

Ennek ellenére elővette az indítókulcsot és intézkedés közben, a halőr tiltakozása ellenére elindult a furgonnal, hogy kivonja magát az ellenőrzés alól. Mintegy 15 métert haladtak úgy, hogy a halőr egyik kezével a vádlott karját, a másikkal a kormányt fogva lépdelt a gépkocsi mellett, miközben folyamatosan megállásra szólította fel a vádlottat.

A MÁSIK HALŐR TÁRSA SEGÍTSÉGÉRE SIETETT

Ekkor a helyszínre ért az addig az eldobott halakat összeszedő halőr is, aki a társának segítve, a vállánál fogva próbálta visszatartani a járművel továbbra is lépésben haladó vádlottat. Amikor a férfi észlelte, hogy az intézkedés alól nem tudja magát kivonni, megállt, majd a halőrök rövid huzavona után kiemelték és a rendőrök kiérkezéséig visszatartották.

A VÁDLOTTAL SZEMBEN PRÓBAIDŐRE FELFÜGGESZTETT BÖRTÖNBÜNTETÉST INDÍTVÁNYOZNAK

A vádlott a közfeladatot ellátó személynek minősülő halőröket jogszerű eljárásukban erőszakkal akadályozta. Az ügyészség a férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolja és ezért vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Ügyében a Kunszentmiklósi Járásbíróság fog dönteni.

A bűncselekményről a halőrök készítettek mobiltelefonnal felvételt.

Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb