Mindenmás

Egy szekrényben próbált elbújni a nyomozók elől az a férfi, aki megrugdosta, majd elvette idős ismerősének pénzét Kecskeméten

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vettek egy 28 éves helybélit, aki bántalmazott egy idős férfit, majd elvette a pénzét. A feltételezett tettes egy szekrényben próbált elbújni a nyomozók elől, tudtuk meg a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól.

RÖVID SZÓVÁLTÁST KÖVETŐEN DULAKODNI KEZDTEK

Egy Kecskemét környéki tanyán élő férfi tett bejelentést 2023. október 27-én délelőtt a rendőrségen, és elmondta, hogy egy hetényegyházi ismerőse kirabolta. A 28 éves férfi megjelent nála a tanyán, majd rövid szóváltást követően dulakodni kezdett jóval idősebb áldozatával; megrugdosta, átkutatta a ruházatát, és a pénzét követelte.

A RABLÓ MÁR NEM VOLT ISMERETLEN A RENDŐRÖK ELŐTT

Amikor megtalálta a férfi zsebében a pénztárcát, egy jelentősebb összeget kivett belőle, majd néhányszor mellkason vágta a sértettet és elment. A rendőrök azonnal a rabló keresésébe kezdtek, aki egyébként nem volt ismeretlen előttük, mivel testi sértés miatt már folyt ellene korábban nyomozás. A férfit néhány órával később megtalálták: egy szekrényben bujkált.

A bűnelkövetőt rablás gyanúja miatt őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Az eset körülményeit közben tovább vizsgálják a nyomozók.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb