Közélet

Fakitermelés indul Kecskeméten az Izsáki úti véderdőben

Fakitermelés indul Kecskeméten az Izsáki úti véderdőben, tájékoztatta szerkesztőségünket Szabó Lajos erdőmérnök, Kecskemét Város erdeinek erdészeti szakirányítója információi alapján városunk önkormányzata. A munkálatok várható kezdési időpontja november 10.

Tájékoztatásuk szerint, mivel ez az erdő közvetlenül lakóövezet mellett található, ezért ezen erdőknek a léte, állapota, illetve bennük történő erdőkezelési munkák közvetlenül is hatással vannak a lakosság mindennapjaira. Ezért Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése által elfogadott modern szemléletű erdőkezelési koncepció alapján az elmúlt évben több erdészeti munka került kivitelezésre.

A KISZÁRADT FÁK OKOZTA VESZÉLYHELYZET TESZI SZÜKSÉGESSÉ

Ennek részeként az elkövetkező időszakban az Izsáki úti véderdőben fakitermelést terveznek végrehajtani, melynek legfontosabb céljai:

  • a kiszáradt fák által okozott veszélyhelyzet megszüntetése,
  • az erdő jelenlegi állapotának javítása, diverzifikálása, az elegyesség növelése, az ökológiai stabilitásának növelése – a véderdő funkció fejlesztése.

Mint írták, ezúton is szeretnék kérni az érintett lakókat, hogy a kerítésükön kívül, a véderdő területén tárolt eszközöket, anyagokat, autókat távolítsák el a területről. Arra is felhívják a figyelmet, hogy a fakivágási munkák már november második felében elkezdődnek és a munkálatok során a területen lévő idegen anyagok, tárgyak akadályozhatják, esetleg veszélyeztethetik a munkavégzést, illetve ezen tárgyak megsérülhetnek, összetörhetnek a munkálatok közben.

A MILLIOMODIK HEKTÁR ERDŐBEN NOVEMBER 13-ÁN INDUL A FAKITERMELÉS

Az elkövetkező időszakban a Milliomodik hektár erdőben is fakitermelést terveznek végrehajtani a szakemberek. Erről bővebben alábbi cikkünkben írtunk.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb