Kecskeméti arcok

Le a kalappal előtte: szolgálaton kívüli határvadász sietett egy elgázolt idős férfi segítségére Kiskunhalason

Szolgálatát követően éppen hazafele tartott november 2-án este Kara Sándor Richárd határvadász tizedes, amikor Kiskunhalason, a Szent István és a Kossuth Lajos utca kereszteződésében egy járdán fekvő, idős férfira lett figyelmes. Mint azt a közelben lévő járókelők elmondták, egy autó gázolta el.

FELTEHETŐEN FEJSÉRÜLÉST SZENVEDETT

Mint a Készenléti Rendőrség írta, a sérült kritikus állapotban, eszméletlenül feküdt a földön, feltehetően fejsérülést szenvedett. A határvadász stabil oldalfekvésbe helyezte, miközben folyamatosan beszélt hozzá, és igyekezett felrázni. Miután a bácsi magához tért, nagyon zavart volt, és nehezen kommunikált. Arra sem emlékezett, hogy mi történt vele.

A HATÁRVADÁSZ EGÉSZEN A MENTŐK KIÉRKEZÉSÉIG GONDOSKODOTT A SÉRÜLTRŐL ÉS BIZTOSÍTOTTA A HELYSZÍNT

Közben egy járókelő hívta a 112-t, majd átadta a telefont a határvadásznak, aki onnantól kezdve egészen a mentők és a rendőrök kiérkezéséig folyamatosan tartotta a kapcsolatot a hívásfogadó központtal. Emellett igyekezett végig ébren tartani a sérültet, nehogy ismét elveszítse az eszméletét. Közben a járókelők segítségével biztosította a helyszínt is, és nem engedte, hogy a gépkocsivezető arrébb álljon az autójával.

Aztán átadta a helyszínt a rendőröknek, és a mentők elszállították a sérültet. Tettével a tizedes kivívta parancsnokai elismerését is.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb