Mindenmás

Újabb Kecskeméten is működő üzlet jelentette be, hogy zárva tartanak december 24-én

Mint korábban beszámoltunk róla, a Lidl , a Penny és a Rossman is országosan zárva tart karácsony előtt egy nappal. Az akcióhoz most csatlakozott az OBI is, így ők sem nyitnak ki aznap – számolt be róla az Index.

Az OBI áruházai is zárva tartanak december 24-én vasárnap. A Lidl bejelentése után egyre több áruházlánc csatlakozik a karácsonyi boltzárhoz. A hang.hu-nak Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke nyilatkozott, elmondta, elképzelőnek tartja, hogy újabb vállalatok csatlakoznak a karácsonyi boltzárhoz.

TÖBB ÜZLETLÁNCNAK IS PROBLÉMÁS LEHET A DÖNTÉS

Megjegyezte, hogy a döntés több üzletláncnál is problémás lehet, hiszen a kereskedelmi láncoknak szolgáltatási szerződésük van a bevásárlóközpontokkal, amelyben nyitvatartási kötöttségek is szerepelnek. A Rossmann drogérialánc éppen ezért még tárgyalások előtt áll, hiszen a kötelező érvényű nyitva tartás miatt a bevásárlóközpontokkal is egyeztetnie kell – tette hozzá. A szakszervezeti elnök szerint nehéz helyzetben van az Auchan, Tesco és Spar is, mivel az épületen belül gyakran vannak bérlőik.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb