Sport

Eseménydús meccsen játszott döntetlent a Kecskeméti TE a Ruch Chorzow elleni felkészülési meccsen

Negyedik edzőmeccsét játszotta Belekben a Kecskeméti TE, kedden a lengyel élvonalbeli Ruch Chorzow volt az ellenfelél. A helyzetkihasználás ezúttal nem volt kellően pontos, így végül döntetlent hozott az összecsapás – számolt be róla a klub.

Szabó István a két fiatal, Hatvani Dániel és Szamosi Csanád mellett ezúttal Matheus Leoni és Lukács Dániel játékára nem számított elővigyázatosságból. Mindkét játékos külön munkát végzett még hétfőn kisebb sérülés miatt, így nem kerültek meccskeretbe.

NEM SIKERÜLT JÓL AZ ELSŐ FÉLIDŐ KECSKEMÉTI RÉSZRŐL

Az első félidőt nem kezdte jól a KTE, a lengyelek járatták a labdát, amiből meddő mezőnyfölényt alakítottak ki. A 12. percben középpályán eladott labdából indult el a Ruch, az akció végén Kozak cselezett jobbról befelé, majd ballal a hosszú felsőbe tekert 16 méterről (1-0). A gól után fokozatosan javult fel a lilák játéka, a 18. percben aztán Pálinkás harcolt ki büntetőt. Horváth állt szokás szerint a labda mögé, de Stipica kitalálta gondolatát, így hárított. A folytatásban sem vett vissza a Kecskemét, Banó-Szabó első lövését még fogta Stipica a 26. percben, de három minutummal később már bravúrt kellett bemutatnia, amikor Zeke lapos beadása után lőhetett a középpályás. Mivel ekkor már inkább védekezésre kellett berendezkednie a lengyeleknek, a 32. percben egy kontrát is vezethettek, Kozak fejezte be megint lövéssel az akciót, de Varga szépen hárított.

A SZÜNETBEN JÖTT A TELJES SORCSERE

Szünetben szinte teljes sorcsere következett mindkét oldalon, de a játék képe nem változott. Sorjáztak a kecskeméti helyzetek, két perc elteltével Helmich lőtt a jobb felső fölé, majd az 50. percben Szendrei hozta tiszta ziccerbe Kovácsot, aki azonban a kapusba lőtt. A 60. percben Meszhi egy jó átvétel után a bal felsőt vette célba, de a lécről fölé pattant lövése. A 66. percben góllá érett a nagy fölény, Szendrei volt erőszakos, majd 16 méterről nagy gólt lőtt a bal pipába (1-1). A lengyelek ugyan kevés veszélyt jelentettek aa kecskeméti kapura, de aztán két perc alatt kétszer is bravúr kellett Kersáktól, előbb egy veszélyes tekerést tolt ki a léc alól, majd egy fejest ütött ki bravúrral rögtön a szöglet után. A hajrában még mindkét csapat előtt adódott sansz, de Helmich zsinóron húzott kapáslövését kitolta a lengyel portás, így maradt az 1-1.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb