Sport

Mozgásra fel! A tavaszi szünetre két típusú tábort is szervez a Kecskeméti TE a gyerekeknek

A tavaszi szünetre két típusú tábort is szervez a Kecskeméti TE a gyerekeknek, egyet az ovisoknak, egyet pedig tehetséggondozás jelleggel a Bács-Kiskun vármegyében és vonzáskörzetében már futballozó gyerekek számára.

Mint a helyi csapattól megtudtuk, az ovis sport tábor jellegzetessége, hogy többféle mozgásformával ismerkedhetnek meg a gyerekek a hét leforgása alatt, így lesznek labdajáték alapok, mozgás- és készségfejlesztő gyakorlatok, kreatív feladatokkal ötvözve. Erre napi két mozgásos óra biztosít lehetőséget, barátságos környezetben, szakedzők irányítása mellett.

FEJLŐDÉS A SZÜNET ALATT IS

A tehetséggondozó táborban a klub segítséget szeretne nyújtani a Bács-Kiskun vármegyei, illetve a vonzáskörzetben már futballozó gyerekeknek, hogy plusz foglalkozásokkal fejlődhessenek a szünet alatt is. Mindkét tábor helyszíne a Széktói Stadion, április 2-5-ig. Jelentkezni az online regisztrációs lap kitöltésével, vagy Fűkő Péter koordinátornál lehetséges. Bővebb infók itt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb