Sport

Tiltott szurkolói rigmusok miatt büntetésre számíthat a KTE

A 0-3-ra végződő Mezőkövesd – KTE mérkőzés alatt olyan szurkolói rigmusokat skandáltak a lila-fehér drukkerek, amelyek az MLSZ szerint nem férnek bele, pénzbüntetés lehet a vége.

“Sajnálatos eseményekre is sor került mezőkövesdi sikerünk alkalmával, szurkolóink egy csoportja ugyanis olyan rigmusokat skandált, melyek komoly pénzbüntetést vonnak maguk után” – kezdte közleményét a klub.

A KTE természetesen elhatárolódott a – labdarúgásban sehol nem ismeretlen, a futballhuligánok által szinte minden mérkőzésen előforduló, de nem minden esetben megbüntetett – rigmusoktól, és arra kéri szurkulóit, hogy együtt haladjanak a célok elérése felé.

“Klubunk nagyon büszke arra, hogy az utóbbi évek osztályváltásaival, illetve az azokat kísérő sikerekkel a lelátón is szépen bővült szurkolóink száma, hiszen ez is célunk volt, amikor a megyei I. osztályból indulva megkezdtük az építkezést. A feljutások és az NB I-es ezüstérem kiharcolása során is hatalmas segítséget kaptunk, arra külön büszkék lehettünk, hogy mindezt sportszerű keretek között, végig a csapatot buzdítva tették a drukkerek, jó hírét erősítve ezzel Kecskemétnek is országos szinten” – közölték.

KORÁBBAN IS VOLTAK FIGYELMEZTETÉSEK

“Az őszi szezon során a soroksári kupameccsen, illetve a szezonzáró Debrecen elleni bajnokin is történtek viszont sajnos már olyan események, amik figyelmeztetést vontak maguk után. Ezt követte most a mezőkövesdi incidens, melyet követően súlyos anyagi büntetésre számíthatunk már az erkölcsi károk mellett. Szükségünk van a támogatásra a lelátóról, hiszen együtt erősebbek vagyunk, de a tavaszi szezonban is kizárólag a csapatot buzdítva, hogy közösen haladhassunk céljaink elérése felé!” – írták.

Ne feledjétek, ma mindenkinek a Széktói Stadionban a helye!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb