Új mentőfeljárót és rendelőintézeti gyalogos feljárót kap a kecskeméti kórház – 2,7 milliárd forintos beruházás indul a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházban
2,7 milliárd forintos mentőfeljáró és rendelőintézeti gyalogos feljáró rekonstrukció valósul meg a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház kecskeméti székhelyén – közölte az intézmény a közösségi oldalán.
„A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Kecskemét, Nyíri úti székhelyén a sürgősségi betegellátás egyik legterheltebb infrastrukturális pontja újul meg nemsokára egy mintegy 2,7 milliárd forint értékű beruházás keretében” – írta a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház a Facebook oldalán, ahol azt is kiemelték, hogy a fejlesztés többek között a mentőfeljáró rámpa és a Rendelőintézet gyalogos feljárójának teljeskörű műszaki megújítását, valamint a betegellátás biztonságát szolgáló liftkapacitás bővülését foglalja magában.
ÉVENTE 70 EZER FEKVŐBETEGET LÁTNAK EL
Mint kiderült, a beruházás megvalósításához szükséges 2,727 milliárd forint forrás jóváhagyásáról szóló határozatot 2026. március 2-án, hétfőn, Cseh Tamás, a Kecskeméti Járási Hivatal korábbi hivatalvezetője, országgyűlési képviselőjelölt adta át személyesen a kórház főigazgatójának és menedzsmentjének.
A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház egyébként a térség és az ország legnagyobb kórházai közé tartozik. Évente mintegy 70 ezer fekvőbeteget lát el, míg a rendelőintézetekben az éves betegforgalom meghaladja a 1,6 milliót.
Azt is kiemelték, hogy az intézmény egykori megálmodói úgy alakították ki az épületeket, hogy a megérkezési szint, a betegfelvétel, az elsődleges ellátás az első emeleten történik, ide érkeznek gyalogosan és mentővel a sürgősségi osztályokra a betegek. Az 1970-80-as évek években létesült épületek két fő megközelítése a mentőfeljáró és a rendelőintézeti gyalogos feljáró, de az eltelt évtizedek alatt mindkét építmény jelentősen elhasználódott.



A LIFTEKET IS KORSZERŰSÍTIK
A nagy terhelésnek és igénybevételnek kitett mentőfeljárón a 2000-es évek elején felújítás történt, mely a kialakult problémákat nem orvosolta hosszútávon. Az épületdiagnosztikai szakvélemények alapján az építményeken néhány éve aládúcolás történt, szakemberek bevonásával pedig megkezdődött a hosszútávú megoldást jelentő korszerűsítési munkák és a sürgősségi betegellátás átszervezésének tervezése. A beruházás keretében a mentőfeljáró teljes felújítása valósul meg, ezzel párhuzamosan megújul a rendelőintézet Csabay Géza körút felőli gyalogos rámpája is. A projekt részeként továbbá korszerűsítésre kerülnek a betegszállítást is biztosító teherliftek, amelyek a kivitelezés időszakában és a későbbi működés során is kulcsszerepet töltenek be a biztonságos betegáramlás fenntartásában. A beruházás a tartószerkezeti biztonságon kívül esztétikai megújulást is jelent, illetve a parkolóhelyek bővülését is magával hozza – írja az intézmény.
A MUNKÁLATOK NEM VESZÉLYEZTETIK MAJD A BETEGELLÁTÁST
A kivitelezési munkálatok szakaszosan zajlanak, és a tervezés során kiemelt figyelmet kapott, hogy a sürgősségi ellátás a teljes időszak alatt zavartalan maradjon. A kórház szerint a diagnosztikai és hotel épület, illetve a rendelőintézet több bejárata és az előre megtervezett betegút-átszervezések teszik lehetővé, hogy a munkálatok ne veszélyeztessék az ellátás biztonságát. A sürgősségi mentőfeljáró és rendelőintézeti gyalogosfeljáró megújítása a következő évtized betegellátási stabilitását alapozza meg, és megerősíti a térség egyik legfontosabb egészségügyi intézményének működésbiztonságát. A fejlesztés ezt a hosszú távú stabilitást szolgálja a Bács-Kiskun vármegyei lakosság biztonságos és magas színvonalú ellátása érdekében – véli az intézmény.
Fotók: Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház



