Smart Kecskemét

Megvan, ki készítheti el a Tompától az országhatárig futó 2×2 sávos gyorsforgalmi út, valamint az új teherforgalmi határátkelőhely terveit

Készülnek a bácskai településtől az országhatárig futó M9 gyorsforgalmi út és egy új teherforgalmi határátkelőhely tervei. Az Építési és Közlekedési Minisztérium megbízásából a RODEN Kft. és a FŐMTERV Zrt. készítheti el a Tompától az országhatárig futó, mintegy 7 km hosszú 2×2 sávos gyorsforgalmi út, valamint egy új teherforgalmi határátkelőhely terveit.

A Magyar Építők azt írja, hogy ez a két cég adta a legjobb ajánlatot az uniós közbeszerzési hirdetmény szerint, az M9 déli lekötése folytatásaként épülő út nyomvonalának kijelölésére, a környezetvédelmi engedélyek megszerzésére és a tanulmányterv elkészítésére.

MEGÉPÜLHET A BAJAI DÉLI ELKERÜLŐ

Tavaly októberben írták ki azt a közbeszerzési tendert, ami az M9 gyorsforgalmi út újabb szakaszának tervezésére vonatkozott. A 2023 októberében megjelent hirdetményben az alábbi szakaszok tervezéséről és az előírt dokumentáció elkészítéséről és engedélyek megszerzéséről volt szó:

  • az M9 gyorsforgalmi út 51-es és 53-as főút közötti, mintegy 57 km hosszú szakasz
  • déli lekötés Tompáig, valamint
  • Jánoshalmi mérnökségi telep és kerékpárút tervezése Jánoshalma és Kiskunhalas között.

A kiírásban ezek mellett még szerepelt, hogy megépülhet az 51-es főúthoz kapcsolódó bajai déli elkerülő és 2×2 sávosra bővíthetik 47-es út az algyői Tisza-hídját is.

HAZÁNK LEGHOSSZABB AUTÓPÁLYÁJA LENNE

Hazánk leghosszabb, mintegy 300 kilométer hosszú autópályája a jelenlegi, sugaras gyorsforgalmi utak között létesítene kapcsolatot. Eddig mintegy 20 kilométernyi szakasz készült el belőle. Az M9-et a vidék körútjaként is nevezik, az országot nyugatról-keleti irányba átszelve Debrecen, Békéscsaba, Szeged, Pécs, Kaposvár, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Körmend, Szombathely, Kőszeg városokat kötné össze.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb