Kecskeméti arcok

Minden elismerésünk: a társai élesztettek újra egy horgászt Bács-Kiskun vármegyében, egymást váltva küzdöttek az életéért

Hatalmas köszönet illeti azokat a horgászokat, akik újraélesztették a saját barátjukat a mentésirányító utasításai alapján Bács-Kiskun vármegyében. Egymást váltva küzdöttek a beteg életéért!

Mint megtudtuk, a barátaival horgászott az a 70 év körüli férfi, akihez március 18-án, hétfőn délután kérték a mentők segítségét Bács-Kiskun vármegyében – tájékoztatott közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat.

MINDEN ELŐZMÉNY NÉLKÜL ÖSSZEESETT

A beszámoló szerint ezek után a férfi minden előzmény nélkül összeesett, így társai rögtön hívták is a mentőket. A mentésirányító utasításai szerint megvizsgálták a férfit, aki már nem lélegzett, így a telefonos instrukciók alapján a rémült horgászok megkezdték barátjuk újraélesztését. Egymást váltva küzdöttek a beteg életéért, amíg a mentőegység a helyszínre érkezett, majd emelt szinten folytatódott az életmentés.  Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek, és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. 

Elképesztő helytállás volt ez tőlük, minden elismerésünk!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb