Smart Kecskemét

Óriási beruházást jelentett be Szijjártó Péter, 160 új munkahely jön létre Kecskeméten és Debrecenben

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Kecskeméten és Debrecenben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető azt közölte, hogy a cég zöldmezős beruházást hajt végre két helyszínen, Debrecenben és Kecskeméten is, és az újonnan létesített egységeiben kerékösszeszerelő és -szekventáló tevékenységet fog folytatni a BMW, illetve a Mercedes-Benz Magyarországon gyártott autói számára 2025-től.

MAGYAR-NÉMET KAPCSOLATOK

A projekt értéke 40 milliárd forint, ehhez az állam kétmilliárd forintos támogatást nyújt, így segítve elő 160 új munkahely létrejöttét a két városban – tájékoztatott. Arra is kitért, hogy az éles versenyben elnyert új beruházás tovább erősíti a német beruházói közösség vezető szerepét Magyarországon, ahol a külföldi működőtőke mintegy húsz százaléka német cégekhez köthető, az általuk foglalkoztatott emberek száma pedig meghaladja a 300 ezret.

„A beruházás a magyar-német gazdasági kapcsolatokról ismételten jó bizonyítványt állít ki, és világosan mutatja, hogy a vállalatok nem vesztették el a józan eszüket, és nem újságcikkek meg NGO-k jelentései, hanem a valóság alapján hozzák meg a döntéseiket” – jelentette ki. Szijjártó Péter beszédében az elmúlt évek kiszámíthatatlanságáról és kríziseiről is beszámolt, aláhúzva, hogy ugyan rövid időn belül háromszor is megtört a világgazdasági status quo, volt egy folyamat, amely minden nehézség ellenére megállíthatatlanul tör előre: az autóipar elektromos átállása.

BELESZÁLLUNK AZ ÚJ VERSENYBE

Kiemelte azt is, hogy ez a technológiai forradalom új kihívás elé állítja a világgazdaság mindegyik szereplőjét, a kormányokat és a vállalkozásokat egyaránt. „Mi, magyarok, komoly ambícióval szálltunk bele ebbe az új versenybe, hiszen már az elején deklaráltuk a célunkat, hogy nemcsak részt akarunk venni ebben az új versenyben, hanem ennek a legjobbjai közé kívánunk kerülni” – közölte.

Kifejtette, hogy az autóipar átállása olyan világgazdasági korszakot hozott, amelyben a Kelet és Nyugat közötti civilizált és kulturált együttműködés minden korábbinál nagyobb jelentőséggel bír a kölcsönös egymásra utaltság miatt. Ennek kapcsán pedig úgy vélekedett, hogy mindez kiválóan illeszkedik abba a kormányzati stratégiába, amelynek célja, hogy az ország a keleti és a nyugati gazdaság európai találkozási pontjává váljon.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb