Kikapcs

Ősbemutatók, kortárs alkotások és még Agatha Christie darab is bekerült a repertoárba: tizenhárom bemutatót tervez az új évadra a kecskeméti színház

Százhuszonnyolcadik évadát is változatos előadásokkal tölti fel a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház – a középpontban ezúttal az ősbemutatók, valamint az új alkotókkal való találkozások lesznek. A teátrum vezetői szerda délelőtt, a Boutique Hotel Gaia rendezvénytermében ismertették a 2024/25-ös évad célkitűzéseit és előadásait, tudatta szerkesztőségünkkel a teátrum.

Egyelőre nem vesz búcsút, de már az idei évadon túlra tervez a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Két bemutató és egy eseménydús nyár vár még a társulatra, de a 2024/25-ös évad tervei már jó ideje írott lapokon pihennek. A Gaia Hotelben tartott szerdai sajtótájékoztatón a teátrum vezetői rántották le a leplet az új szlogenről és a tervezett bemutatókról.

Mint az MTI írta, a tájékoztatás szerint a Csodák világa, menedék szlogent viselő 2024/25-ös évad kínálatának összeállítása során elsősorban a műfaji sokszínűségre törekedett a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház művészeti vezetősége. Az új előadások között saját szerzemény, kifejezetten a kecskeméti teátrum számára készülő darab, valamit gyermekelőadás is helyet kapott – olvasható a közleményben.     

MUSICAL ŐSBEMUTATÓ, ÉS MESEJÁTÉK IS LESZ A REPERTOÁRBAN

Mint írják, ősbemutató lesz A trón című musical, amelyet Galambos Attila irodalmi vezető, Juhász Levente színművész és zeneszerző, valamint Szente Vajk főrendező közösen írt. A színház dramaturgja Tóth Kata és Varga-Huszti Máté színművész Szentkirályfi című, a környezetvédelem fontosságát hirdető mesejátéka is bekerült az új évad kínálatába, akárcsak Háy János író kifejezetten a kecskeméti teátrumnak készült tragikomédiája, A kutyatartó lány.     

KORTÁRS OPERÁVAL ÉS BOHÓZATTAL IS TALÁLKOTHAT A KÖZÖNSÉG

A repertoárban helyet kapott Molnár Ferenc szatírája alapján készült kortárs opera is, az Előjáték Lear királyhoz című, amelynek zenéjét a teátrum karmestere, Iván Sára szerezte. Mint írják, az új évadban bohózattal, Henry Lewis, Jonathan Sayer és Henry Shields Ma este megbukunk című darabjával nyitja a premierek sorát a teátrum. Ezt követi Szép Ernő Lila ákác című színműve a kamaraszínházban.

AGATHA CHRISTIE DARAB IS HELYET KAPOTT A MŰSORBAN

Az évad másik kiemelt zenés előadása a Jacobi Viktor, Bródy Miksa és Martos Ferenc nevével fémjelzett Leányvásár című operett, majd Claude Magnier Oscar című darabja kerül színre. A Ruszt József Stúdiószínházban Albert R. Gurney Sylvia című vígjátéka kap helyet, de lesz ismét Agatha Christie-darab is, hiszen Az Ackroyd-gyilkosság című krimit a nagyszínházban mutatja be a kecskeméti teátrum.

A BALETT TAGOZAT SHAKESPEARE MŰVET VISZ SZÍNPADRA

A kamaraszínházi előadások sorát a Veszedelmes viszonyok című színmű zárja, a nagyszínpadon pedig Muszty Bea és Dobay András A kék csodatorta című zenés mesejátéka lesz látható. A 2024/25-ös évadban a balett-tagozat is bemutatóra készül: William Shakespeare A makrancos hölgy című vígjátékát mutatják be az operával egy estén, különálló előadásként Barta Dóra rendezésében és koreográfiájában.

Forrás: MTI/Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb