Smart Kecskemét

A hidrogén körül forgott a világ Kecskeméten! Hidrogéntechnológiai szakmérnökképzés indul a Neumann János Egyetemen

Ezekben a hónapokban számos magyarországi hidrogénipari pilot projekt jut el a megvalósulás szakaszába, közülük jónéhány a Ganzair Kompresszortechnikai Kft. szakembereinek bevonásával valósult meg. Amint az a kecskeméti Neumann János Egyetemen szervezett fórumon megfogalmazódott, rövidtávon immár a hidrogénszakmai képzés, középtávon az urbanisztikai felhasználás, hosszútávon pedig a belföldi tömeggyártás az elérendő cél. Az is kiderült, hogy a 2024/2025-ös tanévben hidrogéntechnológiai szakmérnökképzés indul a kecskeméti Neumann János Egyetemen.

A napokban a hidrogén körül forgott a világ Kecskeméten. A TEDx Salon H2 Evolúció nevű rendezvényen több különböző előadáson és ezeket követő panelbeszélgetésen győződhettek meg a szakma képviselői arról, hogy több szálon is fejlődik a hazai hidrogénipar, hangsúlyosan a 2021-ben elfogadott nemzeti hidrogénstratégiában megfogalmazott irányvonalak mentén.

HIDROGÉNTECHNOLÓGIAI SZAKMÉRNÖKKÉPZÉS INDUL KECSKEMÉTEN

A 2024/2025-ös tanévben hidrogéntechnológiai szakmérnökképzés indul a kecskeméti Neumann János Egyetemen a Hidrogéntechnológiai Tudásközpont irányításával. A Ganzair ehhez a szakirányhoz oktatókkal, kidolgozott témavázlattal, valamint szakmai gyakorlati lehetőséggel járul hozzá. Mindezek mellett nem csupán Kecskemét az egyedüli helyszín, ahol szakirányú képzésben gondolkoznak: a pécsi sikert követően Miskolcon, Győrben, Dunaújvárosban és Budapesten is indult, illetve kialakulóban van a hidrogéniparhoz kapcsolódó felsőfokú képzés, akár termelési, akár felhasználási oldali szakmérnöki kompetenciák oktatásával – tudtuk meg a szerkesztőségünknek küldött közleményéből.

KIVÁLÓ HELYSZÍN KECSKEMÉT

Kecskemét lokációját tekintve is kiváló helyszín egy újabb szakmérnöki képzés indításához, hiszen a közép-magyarországi régióban kínál könnyen elérhető továbbképzési lehetőséget a szakemberek számára. A Ganzair a Pécsi Tudományegyetemen tavaly már szakdolgozati téma kidolgozásában nyújtott segítséget, Kecskeméten pedig az egyetem által fejlesztett hidrogén üzemanyagcellás járműhöz szállított nyomásfokozó egységet. Dr. Kun Krisztián, az NJE Járműtechnológia Kutatócsoportjának vezetője a rendezvényen részletesen beszélt az elkészült prototípusról, a CAMPUS aulájában pedig lehetőség adódott annak megtekintésére is. Dr. habil. Fülöp Tamás rektor kiemelte: az egyetem célja, hogy a magyar hidrogénipar egyik legaktívabb innovátora legyen. Fontos kiemelni, hogy az intézmény GAMF Műszaki és Informatikai Kara elsősorban járműipari referenciákkal rendelkezik, de kutatásaik fókusza ennél szélesebb; a társadalomra gyakorolt pozitív hatás és az iparági szereplőkkel közös, valódi projektek létrehozása a cél.

A HIDROGÉN POLGÁRI FELHASZNÁLÁSA

A mostani rendezvényen a különböző helyszíneken induló hazai zöldhidrogéntermelési eljárások bemutatkozásán túl, a hidrogén polgári felhasználásának kézzelfogható példáit is megismerhették az érdeklődők. Kecskemét városának kiemelt célja ugyanis, hogy két hidrogénhajtású buszt vásárol – a jelenlegi flottájának hibrid és dízel járművei mellé –, a város dekarbonizációs céljainak elérésében. A beszerzésen túl komplex, körforgásos gazdasági modell kidolgozásába kezdett az egyetem és az önkormányzat, ugyancsak a Ganzair Kompresszortechnikai Kft. közreműködésével.

„Nem kétséges, hogy ma még a megtérülés a legnagyobb kihívás a hidrogénipari fejlesztésekben, azonban az ilyen és hasonló eseményeken tapasztalható aktivitás azt vetíti előre, hogy idővel átlendül a piac a kritikus inflexiós ponton, és gombamód szaporodnak majd a hidrogénipari beruházások. A világ más tájain már igazolódtak a műszaki feltételek és a piacképesség, a pilot projekteken már túlmutató beruházások vannak folyamatban. Ahhoz, hogy ebből Magyarország minél magasabb hozzáadott értékkel vegye ki a részét, magyar szakemberek kellenek, hazai termelési és felhasználási helyek kellenek, idővel pedig a szükséges berendezések magyarországi gyártásához is megérik a piac” – mondta el a rendezvény kapcsán Gidai Olivér, a Ganzair Kompresszortechnika Kft. tulajdonos-ügyvezetője.

2019 ÓTA FOGLALKOZNAK HIDROGÉNENERGETIKÁVAL KECSKEMÉTEN

A kecskeméti Neumann János Egyetemen 2019 óta foglalkoznak hidrogénenergetikával. A kutatótevékenység centralizálására 2022-ben hozták létre a Hidrogéntechnológiai Tudásközpontot, mely egyaránt fókuszál a hidrogéntároló tartály fejlesztésére, a hidrogénalapú energiamenedzsmentre, és a tüzelőanyag-cellák fejlesztésére a Megújuló Energiák Nemzeti Laboratóriuma program keretében. A Tudásközpont kiemelten kezeli a hazai és nemzetközi együttműködésekben megvalósuló kutatási tevékenységén túl a továbbképzést, melynek érdekében a tanórákon kívül is szervez szakmai rendezvényeket.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb