Kecskeméti arcok

Megvan, mikor mutatják be a Kecskemétfilm közreműködésével készült francia animációs filmet a cannes-i fesztivál versenyprogramjában

Május 24-én, pénteken este mutatják be a Kecskemétfilm közreműködésével készült francia animációs filmet a 77. cannes-i fesztivál versenyprogramjában. Varga Márta, a Kecskemétfilm Kft. vezetői asszisztense az MTI-nek elmondta: műhelyük két éve kapcsolódott be az Oscar-díjas Michel Hazanavicius rendezésében készült La plus précieuse des marchandises – A legértékesebb áru című egész estés animációs film munkálataiba.

Az alkotás rajzi munkálatainak jelentős része a kecskeméti rajzfilmstúdióban készült, hiszen az animátor-asszisztensi munkán kívül a karakteranimációt, a fény- és árnyékanimációt, az effekt rajzolást és a film majdnem teljes kifestését végezték itt, mintegy negyven munkatársuk részvételével – tette hozzá.

ÉVEK ÓTA DOLGOZIK ANIMÁCIÓS FILMJÉN

Mikulás Ferenc stúdióvezető megbízásából a Kecskemétfilmnél készült munkák szakmai irányítását Nagy Lajos végezte, a gyártásvezető Vécsy Vera, a projektvezető Tóth László István, a vezető animátor Kosaras Mihály, míg a vezető rajzoló Réczicza Rita volt. Az öt Oscar-díjjal kitüntetett A némafilmes című film rendezője évek óta dolgozik animációs filmjén, amely Jean-Claude Grumberg azonos című írásán alapul. Hazanavicius Grumberggel közösen írta a forgatókönyvet és készített rajzokat is hozzá. A film zenéjét az Oscar-díjas zeneszerző, Alexandre Desplat jegyzi, míg a mesélő Jean-Louis Trintignant.

EGY DEPORTÁLT ZSIDÓ CSALÁD IKREINEK SORSÁT MUTATJÁK BE

A dráma egy Auschwitzba deportált zsidó család ikreinek sorsát fonja össze egy lengyel erdő mélyén élő szegény és gyermektelen favágó házaspáréval. A haláltáborba tartó vonaton a fiatal apa az egyik csecsemőt kendőbe burkolja, és a vonatról a hóba dobja. A magányos favágóné, aki a vonatokat figyeli abban a reményben, hogy azok hagynak maguk után valami hasznosat, rábukkan a “csomagra”, felfedezi a kislányt, majd úgy dönt, hogy hazaviszi. Varga Márta arról is beszélt, hogy a film a 2024-es Annecy Animációs Filmfesztivál nyitófilmje lesz júniusban, majd várhatóan novemberben kerül a francia mozikba, azután lehet majd számítani a nemzetközi és a magyarországi forgalmazására.     Nem először szerepel a Kecskemétfilm közreműködésével készült film Cannes-ban, hiszen legutóbb, 2016-ban a később Oscar-díjra is jelölt Michael Dudok de Wit The Red Turtle – A vörös teknős című filmjéért izgulhattak hasonlóan.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb