Sport

Királyszám az olimpián: Varga Ádám és Kopasz Bálint is érmes lett!

Varga Ádám és Kopasz Bálint is érmes lett a férfi kajakosok 1000 méteres királyszámban. Kopasz bronzérmes, Varga pedig ezüstérmet szerzett!

Futamgyőztesként jutott a férfi királyszám döntőjébe a párizsi olimpián a szegedi születésű Kopasz Bálint, majd nem sokkal utána Varga Ádám is belapátolta magát a legjobbak közé, így két magyarnak szurkolhattunk a királyszámnak számító 1000 méteren. Nem kellett sokat várni a döntőig, és az éremig, mind a ketten kitűnően versenyeztek, és ezüst-, valamint bronzérmet szereztek.

VARGA BEHÚZTA A VÉGÉT

A tokiói játékok első és második helyezettje, Kopasz és Varga egymás mellett ment az 5-ös és a 4-es pályán. A táv nagy részében Kopasz állt úgy, hogy jó hajrával akár ismét győzhet, de a legjobban a cseh Josef Dostal osztotta be az erejét. Az elején nagy tempót diktáló portugál Fernando Pimenta visszaesett, Varga viszont a negyedik-ötödik helyről hatalmasat hajrázott, elment Kopasz mellett is és csak kis különbséggel maradt el a cseh győztestől. Harmadszor fordul elő a mostani olimpián, hogy két magyar dobogósa van egy számnak. Előzőleg ezt nyíltvízi úszásban Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid, illetve női kajakban a Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra és a Pupp Noémi, Fojt Sára páros hozta össze. Varga és Kopasz a magyar küldöttség 17. és 18. érmét szerezte a párizsi olimpián.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb