Sport

Otthon tartotta a három pontot a Diósgyőr, egy góllal maradt alul a Kecskemét

A Diósgyőr egy góllal nyert a Kecskemét ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 5. fordulójának szombati mérkőzésén. A DVTK ebben a szezonban először győzött hazai pályán, ugyanakkor egymás után másodszor gyűjtötte be a három pontot 1-0-s sikerrel.

A mérkőzés kezdőrúgását egyébként Guzi Blanka, a DVTK öttusázója végezte el, aki a párizsi olimpián negyedik lett.

VOLT LEHETŐSÉG MÁR AZ ELSŐ FÉLIDŐBEN

Az első félidőben főként mezőnyjátékot láthatott a közönség, mindkét csapatnak volt egy-egy hatalmas lehetősége, a Kecskemét elrontott ziccerére kontrával válaszolt a Diósgyőr. A fordulást követően fölénybe került a hazai csapat, majd a játékrész derekán beküldött cseréknek köszönhetően veszélyesebbé is vált a támadójátéka, a padról érkező Acolatse révén pedig a 73. percben előnybe került. A Kecskemét későn kezdett hajrázni, így a házigazdák otthon tartották a három pontot.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb