Közélet

Mérnökinformatikus szakra 231 pont kellett Kecskeméten, kertészmérnökire pedig 160 – megjelentek a pótfelvételi ponthatárai

17 ezernél is többen jelentkeztek a 2024-es pótfelvételin valamelyik magyar egyetem képzésére. Erre azok jelentkezhettek, akik a felvételin nem kerültek be egyik megjelölt szakra sem, vagy nem is jelentkeztek felsőoktatási képzésre. A pótfelvételizők 44 százaléka állami ösztöndíjas szakot jelölt meg, kétharmaduk alapszakot, mesterképzésre pedig a jelentkezők 15 százaléka felvételizett.

Az Eduline azt írja, hogy azok, akik megadták a mobilszámukat, sms-ben is értesítést kapnak az eredményükről, de a közzététel után az eredmény az E-felvételiben is megnézhető. A felvételi határozat szeptember első napjaiban érkezik azoknak, akik a pótfelvételin jutnak be az egyetemre, ami az E-felvételiből tölthető majd le a Hivatalos iratok menüpontból.

Ami a kecskeméti Neumann János Egyetemet illeti, a közzétett ponthatárok alapján

  • gazdálkodási és menedzsment szakra 146,
  • kereskedelem és marketing szakra 156,
  • pénzügy és számvitel szakra 196,
  • turizmus-vendéglátás szakra 318,
  • gépészmérnöki szakra 180,
  • logisztikai mérnöki szakra 253,
  • mérnökinformatikus szakra 231,
  • gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki szakra 152 pont kellett, de mindegyiknél már csak önköltséges finanszírozási formára lehetett jelentkezni,
  • míg a jövő mezőgazdasági mérnökeit 317 ponttól,
  • kertészmérnökeit pedig 160 ponttól vették fel.

A Neumann János Egyetem ponthatárait ITT tudod megsasolni.

TÖBB MINT 30 EZREN NEM KERÜLTEK BE EGY KÉPZÉSI HELYRE SEM

Idén a felsőoktatási ponthatárok július 24-ei kihirdetését követően 30 656-an nem kerültek be egy képzési helyre sem, ami csaknem azonos a tavalyi létszámmal, amikor is 17 456 diák pótfelvételizett.  A felsőoktatási intézmények azokat a szakokat hirdetik meg a pótfelvételin, amiket a rendelkezésre álló kapacitásszám során a hagyományos felvételi eljárásban nem sikerült feltölteni. Alap-, osztatlan- vagy mesterképzési szakokra is lehet jelentkezni, többnyire költségtérítéses formában, de sok ösztöndíjas képzést is lehet találni a rendszerben. Az Oktatási Hivatal (OH) közlése szerint a pályázók háromnegyede alapképzésre, 15 százalék mesterképzésre akart bekerülni, az állami ösztöndíjas formát 44 százalék jelölte meg – írja az Index. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb