Sport

Rjaskó Mihály visszatért Kecskemétre: egy percig nem gondolkodott, hogy igent mondjon-e

Visszatért a Kecskeméti TE klubhoz Rjaskó Mihály, aki az NB II-es és NB I-es ezüstcsapatnak is tagja volt már, az előző idényt pedig Nyíregyházán töltötte – jelentette be a kecskeméti csapat.

A 195 centis, 27 esztendős belsővédő pályafutását az FK Hoverlában kezdte, majd 2015-ben igazolt először Magyarországra, a Balmazújváros játékosa lett, de akkor még csak egy mérkőzés jutott neki az NB II-ben. Hazatért ismét a Hoverlába, majd a Mariupol játékosa lett, az ukrán élvonalban 17-szer lépett pályára.

TÉRDSÉRÜLÉSE IS VOLT

2017 februárjában vette az irányt ismét a magyar NB II. felé, a Kisvárda labdarúgója lett. A szezon végén bronzérmes csapatban 4 mérkőzés jutott neki, de a 2017/2018-as szezonban második helyen feljutó együttesben már 27 meccsen volt kezdő, ezeken 2 gólt jegyzett. Az NB I-es bemutatkozás végül elmaradt, ennek oka egy súlyos térdsérülés volt, így a 2018/2019-es idényben csak néhány mérkőzés jutott neki a kisvárdai tartalékoknál. 2020 telén igazolt Dorogra, hogy újra felépítse magát, majd másfél évet követően került Kecskemétre.

Lila-fehérben megannyi szép siker részese volt két év alatt, az NB II-es ezüstérmes gárdában 29 bajnokin lépett pályára, majd az NB I-ben is érmet szerző csapatban 19 találkozón játszhatott. A KTE-ben összesen 54 tétmeccsen lépett pályára.

Tavaly nyáron Nyíregyházára igazolt, ahol ismét nagy sikernek volt részese, hiszen a másodosztályt megnyerve jutott fel csapatával az NB I-be. Az ukrán-magyar védő most visszatér Kecskemétre.

ÖRÜL, HOGY ITT LEHET

“Nagyon örülök, hogy itt lehetek, egy percig nem gondolkodtam, hogy igent mondjak. Sokat jelent számomra a klub, mindenkit jól ismerek már itt, örömmel fogadtak. Tudom, hogy mit vár a stáb is, bízom benne, hogy újra szép sikereket érhetünk el együtt. Mindent meg fogok tenni ezért. Az öltözőbe lépve természetesen elöntöttek a régi emlékek, hiszen két nagyon szép évet töltöttem el itt a feljutás és az ezüstérem időszakában. Szeretnék stabilan játszani az NB I-ben, és segíteni a csapatot, hogy minél jobban szerepeljünk. Várom már a találkozást a drukkerekkel, főleg az első hazai meccset, mert rengeteg szeretetet kaptunk tőlük mindig, szeretném ezt is újra átélni” – mondta Rjaskó Mihály.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb