Mindenmás

Betörtek egy 77 éves emberhez, lerángatták az ágyról, miközben ütötték-verték, majd kirabolták Bács-Kiskunban

Rablással gyanúsítanak egy testvérpárt a Bács-Kiskun vármegyében. A gyanú szerint a férfiak egy 77 éves emberhez törtek be, az ügyben pedig a vármegyei rendőrök most vádemelést javasolnak.

Mint a rendőrségtől megtudtuk, még 2023. szeptember 23-án éjfél után kaptak a kiskunhalasi nyomozók egy bejelentést, mely szerint ismeretlenek erőszakkal bementek egy férfi lakásába. Az áldozat az ajtó betörésével járó hatalmas zajra ébredt, de eszmélni sem volt ideje, mert az idegenek lerángatták az ágyról, miközben ütötték-verték. Majd átkutatták a lakást, és elvitték az idős ember 400.000 forintját.

NEM ÁLLT RENDELKEZÉSRE SZEMÉLYLEÍRÁS

A nyomozók a bejelentést követően azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, ám először csak vakon tapogatóztak, hiszen a rablók nem szólaltak meg az események alatt, és minden sötétben történt, így személyleírás sem állt a rendőrök rendelkezésére. A támadók abban bízhattak, hogy a homály elrejti majd őket, de végül a zsaruk mellé szegődött a szerencse: az adatok elemzése során az egyik szál egy büntetett előéletű testvérpárhoz vezetett.

A 37 és 32 éves férfit 2024. januárjában fogták el. Őket rablás miatt gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat.

Az is kiderült, hogy az ügyet időközben a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai átvették, ők a rablás mellett a testvérpárt életveszélyt okozó testi sértés bűntettével is gyanúsítják. A vármegyei rendőrök a napokban befejezték a nyomozást; a testvérpár ellen vádemelést javasolnak, ezért az iratokat átadták az ügyészségnek – áll a rendőrség hétfői közleményében.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb