Megáll az ész: több köbméternyi hulladékot dobott az út szélére egy vállalkozó Kecskeméten

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai vádemelést javasolnak egy 32 éves helybélivel szemben, aki a város külterületén több köbméter hulladékot tett le egy földút szélére – tudtuk meg a rendőrségtől.
Az egyenruhások azt írják, hogy egy kecskeméti lakos telefonált a rendőrségre még 2025. január 24-én, mert a külterületi bérleménye mellett legalább 3-4 köbméternyi szemetet talált szétszórva. A felháborodott férfi értesítette a rendőröket, akik a helyszínen szemlét tartottak.
HÁZTARTÁSI HULLADÉKOT SZÓRTAK SZÉT
A részben zsákban, részben szétszórva hagyott háztartási hulladék között nagy mennyiségű bolti nyugta is volt, ami végül az ismeretlen tetteshez vezetett. Kiderült, hogy a boltos egy, az interneten magát hivatalos fuvarozónak és költöztetőnek hirdető embert bízott meg a felhalmozódott lom elszállításával, és ezért a munkáért fizetett is. Ám a vállalkozó a hulladéklerakó helyett a város szélén szabadult meg a feleslegessé vált holmitól.
KITAKARÍTOTTA A TERÜLETET
A nyomozók a hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki a szemetelőt, aki még az eljárás során gondoskodott a terület kitakarításáról. Az ügy vizsgálata befejeződött; a férfi ellen vádemelést javasolnak, ezért az iratokat átadták a helyi ügyészségnek.