Kemény volt a hétfő: csaknem háromezer viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei, több mint 200 bejelentés érkezett Bács-Kiskunban

A kedd hajnali órákig 2932 viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei, valamint az önkormányzati és az önkéntes tűzoltók – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Ami Bács-Kiskun vármegyét illeti, itt több mint 200 bejelentés érkezett a vihar miatt.
A közlemény szerint a leggyakrabban kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat, kedden is folytatódik a viharkárok felszámolása. A gyorsabb kárfelszámolás érdekében a katasztrófavédelem 14 tűzoltóegységet vezényel át az érintett vármegyékbe – tették hozzá.
TÖBB SZÁZAN SEGÍTETTEK
Mint írták, Fehérgyarmat térségében tizenegy településen 91 lakóház tetőszerkezete sérült meg, míg Hajdúszoboszló térségében 50, Szarvas térségében pedig 44 lakóépület rongálódott meg. Ezeken a településeken kedden az önkormányzatokkal közösen történik majd a tetők fóliázása, átmeneti helyreállítása. Kiemelték, hogy a hivatásos katasztrófavédelmi szervek hétfőn
- 896 emberrel
- és 246 technikai eszközzel avatkoztak be,
- a műveleteket 71 önkéntes tűzoltó egyesület
- és önkéntes mentőszervezet 419 emberrel és 160 technikai eszközzel,
- valamint 30 önkormányzati tűzoltó-parancsnokság 183 emberrel és 72 technikai eszközzel támogatta.
A munkálatokat az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon, a fővárosban és három vármegyében operatív törzs koordinálja – fűzték hozzá. Kitértek arra is, hogy az országon átvonuló vihar miatt a fővárosban és valamennyi vármegyében volt kisebb-nagyobb kiesés a villamosenergia-ellátásban. A szolgáltatók tájékoztatása alapján folyamatosan dolgoznak a helyreállításon. A kiesés egyes helyeken a víziközmű-szolgáltatást is érinti, több településen dolgoznak – írták az MTI beszámolja szerint.
TÖBB MINT 200 BEJELENTÉS BÁCS-KISKUNBAN
A viharkárok miatt a katasztrófavédelem Bács-Kiskun vármegyei műveletirányítási központjába több mint kétszáz bejelentés érkezett a délután folyamán és érkeztek még este is. Az esetek megközelítöleg egyötöd része ún. száraz vihar miatti tűzeset, a többi fakidőlés, faág leszakadás, és megbontott tetőszerkezettel kapcsolatos káreset. A vármegye egész területét érintően, de fokozottan Kecskemét, Soltvadkert, Kalocsa településeken és környékükön, valamint a Baja és országhatár közötti területen a viharos szél fákat csavart ki, nagyméretű faágakat szakított le, amelyek úttestre, parkoló autókra, vezetékekre, épületekre dőltek, valamint érkezett bejelentés a szél által megbontott tetőszerkezetekről is.
A hivatásos, az önkormányzati tűzoltók és nyolc önkéntes tűzoltóegyesület tűzoltói motoros láncfűrész segítségével távolították el a veszélyt jelentő fákat, a munkálatokat folyamatosan végezték még este is, amint felszámoltak egy káreseményt, azonnal indultak a következő címre. Az esetek felszámolása meghatározott sorrendben zajlik, elsődlegesen az életveszélyt jelentő, és a nagy anyagi kárral fenyegető esetek felszámolása történik. A műveletirányítási ügyeletre, valamint a káresetek felszámolása során nem érkezett információ személyi sérülésről – tudatta a katasztrófavédelem.
ISMÉT LEHETNEK ZIVATAROK
Közölték azt is, hogy az előrejelzések szerint kedden napközben ismét több hullámban várhatóak zivatarok, amelyeket a nyugati országrészben felhőszakadás kísérhet. Másutt inkább viharos széllökés, lokálisan jelentős mennyiségű csapadék és akár jégeső társulhat a zivatarokhoz. A nap folyamán – az időjárási helyzet függvényében – a HungaroMet a keleti, délkeleti határvidékre piros jelzést is kiadhat a heves zivatarok és a 110 kilométer per óra feletti szélrohamok miatt – tájékoztatott a katasztrófavédelem.