Néma segélykiáltás: ismert nemzetközi kézjel mentett meg egy terrorizált nőt, egy benzinkúton kért így segítséget

Az ismert nemzetközi kézjellel kért segítséget egy bántalmazott nő az egyik balatoni benzinkúton. Az alkoholista férfi több mint fél éve folyamatosan verte és terrorizálta az asszonyt, akinek még a mosdóba is ki kellett kéredzkednie. A benzinkutas felismerte a nő által mutatott jelt, és értesítette a rendőröket, akik elfogták az agresszív férfit.
NAPI RENDSZERESSÉGGEL BÁNTALMAZTA A NŐT
“A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2024 decemberétől, az ittasságából adódóan napi rendszerességgel, ok nélkül bántalmazta a sértettet a közös veszprémi albérletükben, majd, miután az egyik Balaton-parti településre költöztek, a bántalmazások ott is folytatódtak” – mondta a Tényeknek Kulmanné Cs. Varga Edit. Mint kiderült, a férfi azt is megszabta a nőnek, hogy az mit tehet és hová mehet. A nő egy benzinkúton kért néma segítséget, ahol a kutas felismerte a kézjelet, és azonnal értesítette a rendőrséget. A bíróság bűnismétlés és bizonyítás megnehezítése miatt elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
A bántalmazókat lebuktató néma segélykiáltás már tavaly is életet mentett, akkor egy eladó ismerte fel a bajban lévő nő néma segélykérését, majd rendőrt hívott: