Sport

Hatalmasat úszott Kós Hubert! Megvan az első medencés érem a szingapúri világbajnokságon

Csütörtökön rendezték a szingapúri világbajnokság egyik legjobban várt döntőjét, a férfi 200 méteres férfi vegyes úszást. Izgalmakra azért lehetett számítani, mert a francia Léon Marchand a szerdai elődöntőben szédületes világrekordot úszott, 1:52,69-cel ért célba, közel másfél másodperccel volt gyorsabb, mint Ryan Lochte 2011-ben. Magyar érdekeltsége is volt a döntőnek, és Kós Hubert harmadikként ért célba, így megvan az első magyar vb-érem a medencében!

Kós Hubert az ötödik legjobb idővel rendelkezett, de nem is annyira titkon az éremszerzésben reménykedett. Az álma és a vágya pedig teljesült, miután tökéletesen építette fel az úszását a kettes pályán. A 22 éves Kós ötvennél, vagyis a pillangó után a harmadiknak, száznál a második helyen fordult, természetesen Marchand mögött, akit három tizedre megközelített háton, aminek a specialistája lett.

AZ ELSŐ MAGYAR VB ÉREM

Mellen Casas jött be közéjük, de Kós ebben az úszásnemben sokat fejlődött az elmúlt hónapokban, másfél másodpercen belül volt Machand-hoz képest. A gyorson, az utolsó ötvenen már nem változott a sorrend, és így megvan az első magyar vb-érem a medencében. Marchand 1:53,68-nál érintette meg a falat, az amerikai Shaine Casas 1:54,3-at úszott. Kós ideje 1:55,34 lett végül – írja a Telex.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb