Mindenmás

Hivatali vesztegetés miatt emeltek vádat a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal 10 kormánytisztviselője ellen – összesen 59 ember állhat bíróság elé Kecskeméten

Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat 59 ember ellen a Kecskeméti Törvényszéken – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön.

Kiemelték, hogy a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal 10 kormánytisztviselője, a kecskeméti műszaki vizsgaállomáson gépjárművek műszaki vizsgáztatásával kapcsolatos hatósági tevékenységükkel összefüggésben – rendszeres haszonszerzésre törekedve – vesztegetési pénzt fogadtak el az ügyintézés során a vizsgaállomáson megjelent ügyfelektől.

A NAP VÉGÉN ELOSZTOTTÁK

“A vizsgabiztosok korábbi megállapodásuknak megfelelően 2023. január végéig szervezetten és leplezetten fogadtak el ügyfeleiktől készpénzt, ügyintézésenként legalább 5 ezer forintot, illetve kisebb értékű ajándéktárgyakat, például pálinkát” – részletezték, hozzátéve: a kormánytisztviselők nyilvántartást vezettek a jogtalan előnyökről – amelyben ezer forintot “egy perc” kifejezéssel helyettesítettek – majd, a nap végén egymás között egyenlő arányban osztoztak.

AZ ÜGYFELEKET IS VÁDOLJÁK

Az ügyészség közölte, hogy hivatali vesztegetés bűntettével vádolja azt a 49 ügyfelet is, akik a kormánytisztviselőket az ügyintézéseik során jogtalan előnyben részesítették. A nyomozás során – amelyben a Nemzeti Védelmi Szolgálat az ügyészséggel hatékonyan együttműködött – a hivatalos személyek mindegyike beismerő vallomást tett – tették hozzá. Kitértek arra is, hogy vádiratában a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség a vizsgabiztosok esetében letöltendő börtönbüntetést, több százezer forintos pénzbüntetést, valamint foglalkozástól és közügyektől eltiltást és vagyonelkobzást indítványozott – írja az MTI.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb