Mindenmás

Jogosítványt akart szerezni a Bács-Kiskun vármegyei lakos, amivel csak egy gond volt: hamis általános iskolai bizonyítványt nyújtott be, most vádemelést javasolnak ellene

Egy 24 éves mélykúti lakos jogosítványt akart szerezni – úgy tűnik, bármi áron. Mint kiderült, a szándékkal nem volt gond, azzal viszont annál inkább, hogy hamis általános iskolai bizonyítványt nyújtott be. A bajai rendőrök most vádemelést javasolnak ellene.

Mint a rendőrségtől megtudtuk, a férfi 2024 nyarán jelentkezett gépjármű vezetésére jogosító engedély megszerzésére irányuló vizsgára, és ehhez az illetékes vizsgaközpontnak egy általános iskolai bizonyítványt nyújtott be. Az okmány azonban gyanússá vált az ügyintézőnek, ezért megkereste az illetékes iskolát, ahonnan egyértelmű válasz érkezett: a fiatalember soha nem járt az alapfokú intézménybe. A suli több éve bezárt, így a mélykúti lakos nem is lehetett volna a tanulójuk.

TELJES EGÉSZÉBEN HAMIS VOLT A DOKUMENTUM

A vizsgaszervező feljelentést tett a Bajai Rendőrkapitányságon, ahol kiderült, hogy az általános iskolai bizonyítvány teljes egészében hamis. A férfit a nyomozók közokirat-hamisítás bűntettének elkövetése miatt hallgatták ki. A szabadlábon védekező gyanúsított ügyében a vizsgálat befejeződött. Ellene vádemelést javasolnak, ezért az iratokat átadták az ügyészségnek.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb