Közélet

Gulyás Gergely: már az első héten több mint 5 ezer igénylés érkezett az Otthon Start Programban – Kormányinfó élőben, a Kecskemét365.hu-n

Kormányinfót tart csütörtök délelőtt 10 órakor Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Számos, érdekes téma szóba kerülhet, mint:

  • az orosz drónok lengyelországi lelövése,
  • a magyar-ukrán viszony,
  • az Otthon Start indulása,
  • a nyugdíjasok utalványának hatásai a kiskereskedelemben,
  • a magyar energiabiztonság,
  • és Ursula von der Leyen évértékelője.

Ahogy mindig, úgy most élő szöveges tudósítással jövünk a Kormányinfóról.

FRISSÍTVE (10:04): KEZDÜNK

Guylás Gergely és Vitályos Eszter köszöntötték a jelenlévőket.

FRISSÍTVE (10:05): OTTHON START

Gulyás Gergely az Otthon Start Programmal kezdte a Kormányinfót. Mint mondta, már az első héten több mint 5 ezer igénylés érkezett, átlagosan ezer kérelmet kezeltek a bankok 5 munkanap alatt. Gulyás szerint országos szintű az érdeklődés az Otthon Start Programra, aki azt is kiemelte, hogy a rendszerváltás után ez a legsikeresebb otthonteremtési program. Még nincs azonban adat arról, hogy milyen típusú ingatlanokra érkeznek az igénylések, erről októberben tudnak beszámolni. Gulyás üdvözölte azt is, hogy három bank is 3 százalék alatti hitelt kínál, ami azt mutatja a miniszter szerint, hogy beindult a verseny.

FRISSÍTVE (10:07): AZ ALBÉRLETÁRAK IS CSÖKKENTEK

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy három hét alatt több mint 30 ezer otthon startos lakás építésére érkezett kérelem. Ennek háttere, hogy aki olyan 200 lakásos, vagy annál nagyobb lakóingatlant fejleszt, amelyben a kész lakások 70 százaléka megfelel a program kritériumainak, akkor adminisztratív könnyítéseket kaphatnak a beruházók. A miniszter szerint azok is jól járnak, akik nem veszik igénybe a programot. Az albérletárak is lejjebb mentek a kormány mérései szerint. Ennek okát abban látja, hogy minél többen választják a tulajdont a bérlet helyett, annál inkább lejjebb mennek a kiadási árak – írja a Portfolio.

FRISSTÍVE (10:11): A LENGYEL DRÓNTÁMADÁS, NEMZETI KONZULTÁCIÓ

A kormányülésen értékelték a Lengyelországot ért dróntámadást, és a magyar kormány korlátlan szolidaritással áll ki a szövetséges ország mellett, elítélik az orosz támadást. Emellett a Katar ellen intézett izraeli támadás kapcsán jelezték, hogy kiállnak az Öböl-ország területi integritása mellett. Gulyás Gergely megjegyezte, hogy Donald Trump amerikai elnök békepárti hozzáállása ezért is fontos geopolitikai tényező. A magyar kormány ezért az EU-ban képviseli azt az álláspontot, hogy a harcok befejezése és a béke elérés a legfontosabb. A kormány arról is döntött, hogy „közteherviselés ügyében” nemzeti konzultációt indít. Gulyás szerint kulcsfontosságú, hogy ezekről szó legyen. Október elején postázzák a kérdőíveket és a következő héten hozzák nyilvánosságra a kérdéseket.

FRISSTÍVE (10:17): TÖBB BERUHÁZÁS IS MEGVALÓSULT, TÖBBEK KÖZÖTT KECSKEMÉTEN

Vitályos Eszter kormányszóvivő átvéve a szót a kormányinfón arról számolt be, hogy az elmúlt két hétben közel 18 milliárd forint értékben valósultak meg beruházások Magyarországon. Elmondta, hogy a Grundfos Kft. 1,2 milliárd forintos fejlesztés keretében bővítette magyarországi kutatás-fejlesztési tevékenységét, amelyhez a kormány 252 millió forint vissza nem térítendő támogatással járult hozzá. A szóvivő beszámolt arról is, hogy Kecskeméten egy új közösségi központ nyílt meg a Rudolf-kert korábbi kis lovardájának helyén. A létesítmény a Területek Rehabilitációja Program keretében 1,7 milliárd forintos költségből újult meg, és egy különleges, részben fedett, részben nyitott rendezvényhelyszínné alakult. Vitályos kitért arra is, hogy Harkányban 305 millió forint uniós és hazai támogatásból energetikai korszerűsítést hajtottak végre a helyi gyógyfürdőben. Emellett a városi piac is megújult 367 millió forintos fejlesztés keretében, amelyhez az önkormányzat 276 millió forint uniós forrást és 100 millió forint saját forrást biztosított. Siklóson pedig komplex fejlesztés zajlott le uniós és hazai támogatásból, ennek részeként megújult többek között az Őrsi Ferenc Művelődési Központ is.

FRISSTÍVE (10:20): BÓKA JÁNOS IS A HELYSZÍNEN VAN

Az eseményen Bóka János, az európai uniós ügyekért felelős miniszter is jelen van. Kiemelte, hogy az őszi politikai szezon nemcsak Magyarországon, de az EU-ban is megkezdődött Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének strasbourgi beszédével, amelyet a kormány úgy értékelt, hogy egy évvel a bemutatásuk után a Draghi- és Letta-jelentésekről sem indult vita. A miniszter szerint kevés szó esett az európai iparról, hadi gazdálkodást erőltetnek a versenyképességi fordulat helyett, míg túl sok szó esett Ukrajnáról. Kifogásolta, hogy további intézményi centralizáció, tagállami elvonás várható. Bóka János kritizálta, hogy szerinte nem esett elég szó a magánbefektetések ösztönzéséről, valamint az ipartámogatásáról, és a zöld átállás felülvizsgálatáról sem esett szó. A Portfolio szerint jelezte, hogy két bizalmatlansági indítványt is benyújtottak Ursula von der Leyen ellen, egyet a magyar kormánypártokat is soraiban tudó Patrióták Európáért, míg a másik a kommunista, radikális baloldali Left frakció.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb