Közélet

Orbán Viktor szerint marhaság az, amit Gulyás Gergely mondott a Kormányinfón

„Ez egy marhaság!” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Gulyás Gergely szavaira reagálva, aki a Kormányinfón arról beszélt, hogy Magyarország megfontolná, hogy katonai segítséget nyújtson Donald Trumpnak a Hormuzi-szoros felszabadításhoz, amennyiben az amerikai elnök ezt kérné.

A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy a magyar kormány megfontolná, hogy katonai segítséget nyújtson az Egyesült Államoknak a Hormuzi-szoros felszabadításához, ha Donald Trump ezt kérné. Orbán Viktor azonban cáfolta Gulyás szavait, a miniszterelnök szerint „ez egy marhaság”. A magyar miniszterelnök a csütörtöki EU-csúcs után, péntek hajnalban válaszolt újságírók kérdéseire.

UKRAJNA VOLT A KÖZÉPPONTBAN

Az Európai Tanács ülésén az állam- és kormányfők többek között az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitelkonstrukcióhoz szükséges törvénymódosítást tárgyalták, amit a magyar miniszterelnök decemberben még a többi tagállammal egybevágóan támogatott, ám a Barátság kőolajvezeték leállása miatt később megváltoztatta az álláspontját, és Szlovákiával együtt megvétózta a döntés végrehajtásához szükséges jogszabály-módosítást.

NEM VOLTAK BOLDOGOK

„Nem voltak boldogok” – mondta Orbán arról, hogyan reagáltak Magyarország álláspontjára. A 24.hu szerint a magyar miniszterelnök hozzátette, hogy a „jogi helyzet teljesen világos, ehhez jogunk van, mert nem zárult le a döntési folyamat”. Azt mondta, az EU-s vezetők kicsit fenyegetőztek, aztán belátták, hogy ez nem fog menni.

AZ EU ROSSZ POLITIKÁT FOLYTAT

A 27-ek csütörtöki tárgyalására videón keresztül bekapcsolódott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is. A miniszterelnök azt mondta, meghallgatták őt, de senki nem tett fel az ukrán elnöknek kérdést. Az energiaválság helyzetéről Orbán azt mondta, az EU rossz politikát folytat, ami „elszigeteltségbe sodorja Európát”.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb