Közélet

Közzétette a Sándor-palota a kegyelmi ügy dokumentumait! A saját jogi igazgatósága sem javasolta Novák Katalinnak, hogy kegyelmet adjon Kónya Endrének

Közzétették a Sándor-palota weboldalán a kegyelmi döntés hivatalos dokumentumait. Közleményükben összesen tizenegy dokumentumot hoztak nyilvánosságra, Novák Katalin kegyelmi ügyével kapcsolatban, amelyből kiderült, hogy a saját jogi igazgatósága sem javasolta Novák Katalinnak, hogy kegyelmet adjon Kónya Endrének.

A most nyilvánosságra került dokumentumok szerint sem állapítható meg továbbra sem, hogy mi volt a Kónya Endrének megadott kegyelem indoka.

AZ IGAZGATÓSÁG SEM TÁMOGATTA A KEGYELMET

Az viszont kiderült, hogy már itt, a Sándor-palotában eltértek a rendes ügymenettől, ugyanis szokatlan módon mindkét, a pozitív és a negatív döntési változatot is elkészítették – írja a HVG. Csakhogy még az államfő saját, kegyelmi ügyekért felelős igazgatósága is azt javasolta, hogy K. Endre ne kapjon kegyelmet. Ennek ellenére Novák megadta, a pozitív döntést írta alá, amit egyből vittek is ellenjegyésre, megkerülve a szervezeti utat.

FERENC PÁPA ÉS A KEGYELEM

Az egyik felkerült, összesítő dokumentum szerint Ferenc pápa hívta fel a világ államfőit a kegyelem gyakorlására, Novák Katalin pedig emiatt a felhívás miatt döntött úgy, hogy „több személy számára kíván egyszerre” kegyelmet adni. A lap azt írja, hogy a kegyelmi ügyek előkészítéséért az államfő hivatalában az Alkotmányossági és Jogi Igazgatóság felelt, amit a szervezeti szabályok alapján közvetlenül Novák Katalin kabinetfőnöke irányított. Ez az igazgatóság készítette el a döntéselőkészítő anyagokat az államfő számára, minden egyes kegyelmi ügyet ismertettek, ahogy azt is, hogy az igazságügyi miniszter támogatta vagy „elutasításra javasolta” azokat. Ezeket az Igazgatóság vezetője írta alá, de az anyagot jóvá kellett hagynia a kabinetfőnöknek is.

REINTEGRÁCIÓS ŐRIZETBEN VOLT KÓNYA

A Novák Katalinhoz került, Kónya Endre ügyére vonatkozó felterjesztő feljegyzés „a bevett gyakorlattól eltérően” kétféle „döntési változatot” is tartalmazott, vagyis szerepelt benne egy elutasító és egy kegyelem megadására vonatkozó verzió is. Kiemelték, hogy a két döntési változat azzal került az államfő elé, hogy – Varga Judit előterjesztésével egyező módon –  Kónya Endre kegyelmi kérelmének elutasítását javasolták. Az is szerepelt a Novák elé kerülő, összeállított dokumentumokban, hogy Kónya már reintegrációs őrizetben, otthon van, nem börtönben, közel a nyugdíjkorhatárhoz, vagyis a munkába állása miatt sem javasolt a mentesítése.

A POZITÍV DÖNTÉST ÍRTA ALÁ NOVÁK KATALIN

Végül Novák Katalin a két döntési javaslat közül azt írta alá, amelyben megadják a kegyelmet Kónya Endrének. Mint kiderült, a kegyelmi ügyeket intéző Igazgatóság is csak azután értesült a pozitív döntésről, hogy azt az igazságügyi miniszter már ellenjegyezte. A rendes gyakorlat az lett volna, hogy az összes anyagot ők továbbítják a tárca felé ellenjegyzésre. Az összefoglaló anyag utolsó mondata így szól:

„az ügyiratból nem állapítható meg a K. Endre esetében gyakorolt kegyelem indoka”, „indokolást az ügyirat nem tartalmaz”.

Ezek szerint a Sándor-palotánál lévő iratokból sem derült ki, közben járt-e valaki Novák Katalinnál, illetve miért döntött úgy, hogy megadja a kegyelmet a javaslattal ellentétesen – írja a HVG. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb