Közélet

Gyorshajtás, ittas vezetés, karambol – így közlekedtünk húsvét hetén vármegyénkben, elkészült a rendőrség összegzése

Múlt héten nem történt halálos baleset vármegyénkben, illetve súlyos sérüléssel járó baleset is csupán kettő volt. Négy karambol azonban ittasság miatt következett be. Az ünnepi időszakban összesen tizennyolcan ültek ittasan autóba vármegyénkben – foglalta össze a múlt hét közlekedési eseményeit a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

SZERENCSÉRE HALÁLOS BALESET NEM TÖRTÉNT AZ ELMÚLT HÉTEN

Mint írták, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt héten negyvenegy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Kilenc esetben könnyű, további két balesetben pedig súlyos sérüléssel járó baleset történt, melyek során összesen kilencen sérültek meg. Halálos baleset nem volt.

A SEBESSÉGHATÁROKAT UGYAN A KORÁBBIAKHOZ KÉPEST KEVESEBBEN LÉPTÉK ÁT, ÁM ÍGY IS JELENTŐS A GYORSHAJTÓK SZÁMA

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1170-en lépték át; ez a korábbiakhoz képest lényegesen kevesebb, azonban még mindig jelentős a jogsértők száma, így a sebességmérés a következő időszakban is folytatódik. A sebességet túllépő sofőrök legalább 30.000 forint összegű bírságra számíthatnak.

TIZENNYOLCAN ÜLTEK ITTASAN AUTÓBA A HÚSVÉTI ÜNNEPEK ALATT

A húsvéti ünnepek alatt a rendőrök folyamatosan pásztázták az utat az ittas vezetők kiszűrése érdekében. Több helyen hosszabb időtartamban ún. „Finn-módszeres” ellenőrzéssel szűrték ki azokat, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak. Múlt héten huszonhét sofőr bizonyult ittasnak a fokozott ellenőrzések alkalmával; közülük tizennyolcan az ünnepi időszakban ültek ittasan autóba.  

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb