Mindenmás

Bőven akadt dolga a Bács-Kiskun vármegyei tűzoltóknak, több mint tíz tűzesethez is riasztották őket

Megérkezett a Bács-Kiskun vármegyei Katasztrófavédelem összesítése, az elmúlt 24 órában a központjukba mintegy 11 tűzesettel és két műszaki mentéssel kapcsolatos bejelentés érkezett – tudatta a Katasztrófavédelem kedd reggel.

Ahogyan arról tegnap mi is beszámoltunk, egy nyárfaerdő aljnövényzete égett – mint azóta kiderült – több, mint három hektáron, a szabadszállási önkormányzati és önkéntes, valamint a solti és a kecskeméti hivatásos tűzoltók eloltották a lángokat. Szintén égett egy tíz négyzetméteres faház Kecskemét külterületén, itt a kecskeméti hivatásos tűzoltók intézkedtek, személyi sérülés szerencsére nem történt.

LAJOSMIZSÉN ÉS BÁCSSZŐLŐSÖN IS VOLT TŰZESET

Egy melléképületben található műanyag konténer égett még hétfő reggel, Kecskemét külterületén. A konténerben harminc naposcsibe volt, a tűzben mind elpusztult. Jutott egy tűzeset Bácsszőlősre is, itt mintegy húsz négyzetméteren kaptak lángra berendezési tárgyak, traktor gumik, de még hűtők is égtek tegnap délután, a bácsalmási tűzoltók intézkedtek a helyszínen. Lajosmizsén pedig egy virágüzletben lévő dekoráció gyulladt ki kora esete a Dózsa György úton, itt a lajosmizsei önkormányzati tűzoltók fékezték meg a lángokat.

Komolyabb közlekedési balesetből csak egy volt, amikor árokba hajtott, majd felborult egy személyautó a 44-es főúton.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb